Winkler Gyula az EP nemzetközi kereskedelmi bizottságának az alelnöke lett

Winkler Gyulát az RMDSZ EP-képviselőjét (PPE – Európai Néppárt) az Európai Parlament nemzetközi kereskedelmi (INTA) bizottságának az alelnökének választották – írja az Agerpres. Rajta kívül hét másik romániai EP-képviselőnek jutott tisztség a bizottságokban.
Kedden alakultak meg az Európai Parlament (EP) szakbizottságai. A képviselők ezekben az egy-egy téma szerinti kisebb csoportokban készítik elő a döntéseket, mielőtt a teljes EP elé kerülnének, többek között tényfeltáró utakat, meghallgatásokat szervezhetnek. Az már péntekre eldőlt, melyik képviselő hová ül be, de csak kedden döntöttek arról, hogy az egyes EP-képviselők milyen tisztségeket kapnak a bizottságokban. Mindegyik bizottságnak egy elnöki és négy-négy alelnöki tisztsége van.
Romániából a PSD-s Dragoş Benea képviselő (S&D) járt a legjobban, az EP regionális fejlesztési bizottságának (REGI) elnökévé választották. A megbizatása két és fél évre szól. Az EP szakbizottságaiban alelnöki tisztséghez jutott tovább az PNL-s Rareş Bogdan (PPE) a külügyben, a PNL-s Daniel Buda (PPE) a mezőgazdasági és vidékfejlesztésiben (AGRI), a PSD-s Maria Grapini (S&D) a belső piaci és fogyasztóvédelmiben (IMCO), az AUR listáján mandátumot szerző Cristian Terheş (ECR) és a PSD-s Claudiu Manda (S&D) pedig a költségvetésiben (BUDG). A PSD-s Mihai Tudose a biztonság- és védelempolitikai albizottságban (SEDE) lett alelnök.
Közbe a Telex arról ír, hogy a szakbizottsági tisztségek kiosztásánál is karanténba zárták a Fideszt és az általa alapított Patrióták Európáértot (PfE). A képviselőcsoport a súlya alapján a közlekedési és a kulturális bizottság elnökségére tartott igényt, de előbbit végül az Európai Néppárt kapta, míg utóbbit a Zöldek.
Vincze Loránt az EP alkotmányügyi bizottságában (AFCO) lett tagja, és a képviselőcsoportja (PPE) őt választotta alkotmányügyi koordinátornak, egyben a frakció szóvivőjének alkotmányügyi kérdésekben. Az Európai Néppárt koordinátorai az egyes szakbizottságokban a törvényhozási munka vezetői, összehangolják és képviselik a parlament legnagyobb frakciójának politikai álláspontját, kijelölik a jelentéstevőket, meghatározzák a szakbizottság munkáját és prioritásait.
Romániának korábban két EP-alelnöki tisztség is jutott, a függetlenként mandátumot nyert Nicu Ștefănuța a Zöldek jelöltjeként lett alelnök, míg a PSD-s Victor Negrescut az S&D indította.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!