47 magyar turista került kórházba ételmérgezési tünetekkel, miután Herkulesfürdőn ebédeltek

2024. július 16. – 14:03

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn egy 47 magyar turistából álló csoportot szállítottak sürgősen az orsovai városi kórházba ételmérgezés tüneteivel. Az esetet a helyi média tudósítása nyomán a G4Media írta meg, a lap úgy tudja, hogy a turisták a panzióban elfogyasztott fogások után rosszul lettek.

Az eset miatt a hatóságok aktiválták a vörös kódot. Adrian Cican, a kórház igazgatója elmondta, hogy minden elérhető orvost, beleértve azokat is, akik szabadnapon voltak, behívták a betegek kezelésére. „Aktiváltuk a vörös tervet, és behívtunk minden orvost, még azokat is, akik szabadnaposak voltak, hogy kezeljük a 47 beteg, köztük 44 turista, egy idegenvezető és két sofőr esetét” – nyilatkozta Cican. Az orvosok szalmonella fertőzésre gyanakodnak

Az esetet jelenleg a Mehedinți Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vizsgálja. Az egészségügyi felügyelők feladata megállapítani az ételmérgezés okát, és biztosítani, hogy megfelelő intézkedéseket tegyenek a hasonló esetek megelőzése érdekében.

Az orvosi kezelés után a turistákat kiengedték a kórházból, és visszatértek a panzióba. A panzió üzemeltetőinek együtt kell működniük az egészségügyi hatóságokkal a vizsgálat során.

Az egykori híres üdülőtelep ma már csak árnyéka önmagának, így a turisták ellátása általában is sok kívánnivalót hagy maga után. A 19. században még császárok és királyok kedvenc fürdőhelyének számító Herkulesfürdő szállodáit és termálfürdőit a kommunizmus idején államosították, majd a rendszerváltást követően a román állami tulajdonban lévő fürdővállalatot 2001-ben privatizálták. Az akkor még ötven ingatlannal, köztük a fürdőtelepülés legnagyobb szállodáival, vendéglőivel és strandjaival, valamint a termálvíz kitermelésére vonatkozó engedéllyel rendelkező fürdővállalat többségi részvénycsomagját olyan cég szerezte meg, amelynek tulajdonosait azóta a szervezett bűnözés elleni ügyészség vizsgálja, mert a vádak szerint szándékosan tönkretették a vállalatot.

Herkulesfürdő ma már csak árnyéka az egykori híres fürdőhelynek, és azok, akik ma ellátogatnak a helyszínre, gyakorlatilag egy romhalmazt látnak a valamikor Sissi királyné egyik kedvenc üdülőhelyének számító városkából.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!