Ideiglenesen magyar vezetője van a Szilágy megyei tanfelügyelőségnek
Faluvégi Ervin Zoltán eddigi főtanfelügyelő-helyettes személyében ideiglenes jelleggel magyar vezető áll az erdélyi Szilágy megye tanfelügyelőségének élén – számolt be pénteken a tanfelügyelőség tájékoztatása alapján a Monitorul de Salaj.
Az MTI összefoglalója szerint Faluvégi Ervin Zoltánt csütörtökön nevezte ki főtanfelügyelőnek az oktatási minisztérium, megbízatása augusztus 31-ig tart. Az 56 éves fizikatanár eddig főtanfelügyelő-helyettesként dolgozott, előtte a zilahi Silvania Főgimnázium aligazgatói tisztségét is betöltötte.
Kinevezésének előzménye, hogy Ligia Deca oktatási miniszter csütörtökön leváltotta tisztségéből Vasile Bulgărean főtanfelügyelőt, mert egyetemistaként együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval. A PressOne tényfeltáró portál beszámolója szerint az oktatási miniszter öt hónappal azután menesztette Bulgăreant, hogy a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében megerősítette múltját.
Bulgăreant bukaresti egyetemistaként szervezte be a Securitate, és társairól, főként egyik magyar nemzetiségű kollégájáról kellett jelentenie Vali fedőnéven. A Sălajul Liber portál azt írja, hogy Bulgărean visszatér a katedrához és újra tanítani fog.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!