Az Anastasia-törvény miatt 20 százalékkal csökkent a közúti balesetben elhunytak száma
Az úgynevezett Anastasia-törvény hatályba lépése óta eltelt egy évben 20 százalékkal csökkent az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök okozta balesetekben elhunytak száma – jelentette ki az Agerpres által ismertetett sajtótájékoztatóján a jogszabály kezdeményezője, Robert Cazanciuc.
A szociáldemokrata párti szenátor szerint a média, valamint az illetékes hatóságok és intézmények által folytatott tájékoztató kampánynak is köszönhető a törvény hatékonysága. „A jogszabály elérte a célját, többtucatnyi életet mentett meg az elmúlt egy évben” – fogalmazott a politikus.
A tavaly júliusban elfogadott Anastasia-törvény szerint az alkohol/kábítószer hatása alatt vagy jogosítvány nélkül vezető és halálos balesetet okozó autósokat letöltendő börtönbüntetésre kell ítélni. A jogszabályt egy Iaşi megyei községből származó 4 éves kislányról, Anastasiáról nevezték el, akit 2022 júniusában halálra gázolt egy jogosítvány nélkül vezető sofőr.
Cazanciuc szerint a jogosítvány nélkül vezető sofőrök okozta balesetek áldozatainak száma stagnált az elmúlt egy évben, így a továbbiakban erre a tényezőre kell összpontosítania a tájékoztató kampánynak
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!