Grindeanu: 160 vasúti szerelvényt vásárol a román állam

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter egy pénteki sajtótájékoztatón kijelentette, hogy 160 vasúti szerelvényt vásárol közbeszerzési eljárással a román állam, írja az Agerpres.

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 25 évben nem vásároltak új vonatokat Romániában, ezért ezen a területen sok a pótolni való. Hozzátette, hogy az új szerelvények a következő időszakban érkeznek meg az országba.

Grindeanu kifejtette, nem elég a vasút gördülőállományát felújítani, a vasúti infrastruktúrát is korszerűsíteni kell. 'Hiába van új vonat, ha nincs min közlekedni' – jegyezte meg a miniszter, hangsúlyozva, hogy ezekhez a beruházásokhoz jelentős pénzösszegekre van szükség.

A tárcavezető elmondta, hogy a 2030-ig szóló országos beruházási tervbe foglalt infrastruktúra-fejlesztésekhez 70 milliárd euróra lenne szükség, és ebből csak 40 milliárd euró áll különböző forrásokból rendelkezésre. 'A többit valahonnan elő kell teremteni' – tette hozzá.

A miniszter Szeben megyében tartott sajtótájékoztatót, ahol pénteken a Nagyszeben-Piteşti autópálya 4-es szakaszának munkálatait ellenőrizte.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!