Románia átad egy Patriot-rendszert az ukrán hadseregnek

2024. június 20. – 16:39

Másolás

Vágólapra másolva

A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy Románia átad egy Patriot rakétavédelmi rendszert az ukrán hadseregnek, írja az Agerpres.

A döntésről az elnöki hivatal számolt be a Cotroceni-palotában tartott CSAT-ülés után.

A közlemény szerint a védelmi minisztérium képviselőit részletes elemzést ismertettek az országban lévő négy Patriot rendszer üzembe helyezéséről, a további három rendszer beszerzésének jelenlegi állásáról, ezek üzembe helyezésének jelentőségéről, illetve az egyik rendszer átadásának lehetséges hatásairól.

Az elnöki hivatal tájékoztatás szerint az ukrán lakosság és a polgári infrastruktúra, különösen az energiaellátás elleni folyamatos orosz támadások miatt az ukrajnai biztonsági helyzet jelentősen romlott, ami a régió és Románia biztonságára is hatással van. „Ezért a CSAT tagjai a szövetségesekkel szorosan együttműködve úgy döntöttek, hogy egy Patriot-rendszert adományoznak Ukrajnának” – olvasható a közleményben.

A CSAT szerint az adományozás feltétele, hogy Románia folytatja a tárgyalásokat szövetségeseivel, különösen amerikai stratégiai partnerével, egy hasonló vagy egyenértékű rendszer beszerzéséről, amelyik biztosítja a nemzeti légtér védelmét, hozzájárul a román hadsereg korszerűsítéséhez és a NATO-rendszerrel való interoperabilitás biztosításához, ugyanakkor átmeneti megoldást jelent az adományozással keletkezett sebezhetőség megszüntetésére.

A közlemény szerint a CSAT döntése a román hatóságok alapos technikai értékelésén alapult, és minden intézkedést megtettek Románia sebezhetővé válásának elkerülésére.

„Ugyanakkor folytatódnak a tárgyalások a szövetségesekkel országunk légvédelmének erősítéséről. Románia álláspontja egyértelmű, és továbbra is az marad, hogy a nemzetközi közösséggel együtt (...) támogatja az önvédelem jogával élő Ukrajnát Oroszország törvénytelen és provokálatlan agressziójával szemben” – olvasható a közleményben.

Az elnöki hivatal szerint az ülés résztvevői megállapították, hogy folyamatosan romlik a biztonsági helyzet Románia keleti szomszédságában Oroszország fokozott katonai akcióinak következtében, és rávilágítottak azokra a biztonsági kockázatokra, amelyeket ezek az akciók jelentenek a régióra, különösen a Moldovai Köztársaságra, de az európai és euroatlanti biztonságra is.

'Románia a konfliktus kezdetétől támogatja Ukrajnát és (...) megérti, hogy alapvető védelmi rendszereket kell biztosítani a szomszédos országnak a városait és kritikus infrastruktúráját sújtó orosz agresszió elhárításához' – közölte az elnöki hivatal.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!