EFOR: Az EP-választáson leadott szavazatok 5,1 százaléka érvénytelen
A június 9-i európai parlamenti választásokon leadott szavazatok 5,1 százalékát érvénytelennek nyilvánították; ez az egyik eddigi legnagyobb arány a választáson részt vevők számához viszonyítva – hívja fel a figyelmet az Expert Forum (EFOR) jelentésében, amelyet az Agerpres szemléz. Összehasonlításképpen: a 2019-es választáson a szavazatok 2,8 százaléka volt érvénytelen.
Az EFOR jelentése a prezenta.roaep.ro weboldalon közzétett információk alapján készült. Az elemzéshez a helyhatósági választásokról június 12-éig, illetve az EP-választásról június 13-án délig közölt adatokat használták fel.
A jelentésből kiderül, hogy az EP-választásokon összesen leadott 9.440.962 szavazat 5,1 százalékát, azaz 488.261-et érvénytelennek nyilvánítottak; 2019-ben 274.415 voks volt érvénytelen a leadott 9,3 millióból, ami 2,89 százalékos aránynak felelt meg. Az ideihez hasonlóan nagy arányt a 2014-es EP-választásokon jegyeztek, akkor a leadott szavazatok 5,83 százalékát nyilvánították érvénytelennek.
Az EFOR szerint több ok húzódhat a jelenség hátterében: vagy rosszul töltötték ki a jegyzőkönyveket, „de akkor felmerül a kérdés, hogy a kerületi választási irodák miként hagyták jóvá ezeket”, vagy sok volt a protestszavazat, vagy elmulasztották lepecsételni a szavazólapokat a szavazókörzeti ellenőrzőpecséttel, vagy szándékosan érvénytelenítettek voksokat. „Az arány mindenképpen magas. Az egyik külföldi szavazókörzetnél elérte a 85 százalékot” – olvasható a jelentésben.
Megyék szerinti bontásban a legtöbb érvénytelen szavazatot Vrancea és Vaslui megyében (6,7 százalék), a legkevesebbet pedig Hunyad, Temes, Ilfov, Hargita és Kolozs megyében (4 százalék körül) jegyezték.
Tíz megyében meghaladta a 6 százalékot az érvénytelennek nyilvánított szavazatok aránya, a külképviseleti szavazókörzeteknél 2,5 százalékot tett ki, a fővárosban pedig az első kerületben jegyzett 2,6 százalék és az ötödik kerületben regisztrált 3,8 százalék között mozgott. Bár nincs egyértelmű küszöbérték, amelytől kezdődően problémásnak tekinthetők az érvénytelen voksok, a szavazóhelyiségenkénti 10 százalékos arány vitát nyithat arról, hogy az adott szavazókörzetnél helyesen töltötték-e ki a jegyzőkönyveket, vagy valamilyen szabálytalanság történt – vélik a jelentés készítői.
A 2019-es választásokhoz viszonyítva Szeben megyében nőtt a legnagyobb mértékben az érvénytelen szavazatok aránya, 350 százalékkal. Ezt Tulcea (264 százalék), Suceava és Szatmár (250 százalék), Brassó (220 százalék), Dolj (209 százalék), Beszterce-Naszód (215 százalék) és Ialomiţa (201 százalék) megye követi.
Települések szerinti bontásban a legtöbb érvénytelen szavazat a Kovászna megyei Bölönben (34 százalék) és a Brassó megyei Alsórákoson volt. Ezzel szemben az Olt megyei Osica de Jos településen egyetlen érvénytelen voks sem volt.
Szavazóhelyiségek szerint a bölöni 102-es körzetnél az érvénytelen szavazatok aránya elérte a 65 százalékot, a Máramaros megyei Nagysomkúton 62 százalék, Alsórákoson pedig 50 százalék volt; 151 szavazóhelyiségben egyetlen érvénytelen szavazatot sem adtak le.
Az EFOR jelentéséből az is kiderül, hogy a polgármesterjelöltekre leadott voksok 3 százaléka és a helyi tanácsosi jelöltlistákra leadott szavazatok 3,7 százaléka volt érvénytelen. A polgármester-választáson Vaslui, Bákó és Kovászna megyében (4 százalék), illetve Neamţ, Maros, Szatmár és Dolj megyében (3,5 és 4 százalék között) érvénytelenítették a legtöbb voksot. Bukarestben arányaiban a második kerületben nyilvánították érvénytelennek a legtöbb szavazatot, az összesnek a 3 százalékát. A hatodik kerületben 1,7, a harmadik kerületben 1,85, az első kerületben 1,98, a negyedik kerületben 2,1 százalékot tett ki ez az arány.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!