Őrizetbe vettek három személyt a meggyilkolt nagyváradi nő ügyében

Kedd este 24 órás előzetes letartóztatásba helyezett három embert a rendőrség annak a nőnek az ügyében, akinek a holttestét aznap reggel a nagyváradi Prima lakótelep egyik utcájában parkoló autó ponyvával fedett utánfutójában találtak meg – írja Bihoreanul.

A portál szerint egy 30 éves férfit, illetve egy 24 éves és egy 28 éves nőt vettek őrizetbe gyilkosság gyanújával. A nagyváradi ügyészek többórás kihallgatás után döntöttek az említett személyek őrizetbe vételéről. Cristian Ardelean ügyész, a nagyváradi ügyészség szóvivője szerint az elvégzett vizsgálatból arra következtetnek, hogy az áldozatot június 6. és 8. között ölték meg egy Nufărul negyedi lakásban. Az igazságügyi orvosszakértők megállapítása szerint a 31 éves nő halálát a három gyanúsított által mért ütések okozták.

Az áldozat testvérének, egy 25 éves nőnek az ügyét még vizsgálják a hatóságok. A nőt alultápláltan, sérülésekkel teli találták meg kedden.

A portál szerint az egyik elkövető értesítette kedd reggel a rendőrséget a holttestről, illetve adott tájékoztatást az áldozat testvéréről.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!