Pár szavazattal nyert az EMSZ Székelyhídon, az RMDSZ-es polgármester újraszámoltatta a voksokat és állítólag megfordult az eredmény

2024. június 11. – 15:11

Pár szavazattal nyert az EMSZ Székelyhídon, az RMDSZ-es polgármester újraszámoltatta a voksokat és állítólag megfordult az eredmény
Béres Csaba, Székelyhíd RMDSZ-es polgármestere – Fotó: Béres Csaba Székelyhíd Polgármestere / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Hajszálnyival előzte meg a Bihar megyei Székelyhídon az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jelöltje, Boros Dávid az RMDSZ újrázni kívánó polgármesterét, Béres Csabát a vasárnapi helyhatósági választáson. Az RMDSZ jelöltje a szavazatok újraszámolását kérte, közben a rivális párt a polgármesteri hivatal elé hívta a szimpatizánsait hétfő délután.

A pár száz fős tömeg – az Ebihoreanul videós beszámolója szerint – azt skandálta, hogy „Béres, gyere ki!”. A lapnak elmondták, azért gyűltek össze, mert attól tartanak, hogy az RMDSZ és a helyi polgármester meghamisíthatják a választás eredményét. A jegyzőkönyveket ugyanis nem töltötték fel időben a választási hatóság számítógépes rendszerébe, amit az aggódó polgárok árulkodó jelnek véltek. A megmozdulás egyébként békésen zajlott, erőszakos eseményekről nem számolt be a helyi sajtó.

Hogy pontosan mekkora a különbség, nem egyértelmű. Az Ebihoreanul név nélkül nyilatkozókra hivatkozva arról ír, hogy 7 szavazattal kapott többet az EMSZ jelöltje, az RMDSZ közleménye ugyanakkor 4-5 voksnyi különbségről beszél.

Székelyhídon és a hozzá tartozó településeken 5 821-en járultak az urnák elé, ami azt jelenti, hogy 60,89%-os, tehát eléggé magas volt a részvételi arány. Az Ebihoreanul szerint több száz szavazatot érvénytelenítettek a helyi választási bizottság tagjai.

Érdekesség, hogy míg a polgármester-választáson az EMSZ jelöltje megelőzte az RMDSZ jelöltjét, a helyi önkormányzati képviselők tekintetében az RMDSZ messze felülmúlta a kisebbik magyar párt eredményét.

Mint Csomortányi István, az EMSZ Bihar megyei elnöke az Ebihoreanulnak elmondta, a pártjuk is óvott az egyik szavazókörzeti eredmény miatt. Ennek kivizsgálása után kezdődhetett csak az újraszámolás, amit az RMDSZ jelöltje kért.

Kedden dél körül megpróbáltam kideríteni, hol tart a történet. A választási hatóságot nem sikerült elérnem telefonon, a honlapjukon rossz számok szerepelnek mind a helyi, mind a megyei kirendeltségek elérhetőségénél. Felhívtam az EMSZ elnökét, Zakariás Zoltánt, aki annyit mondott mindössze, hogy tudomása szerint még nem ért véget a számlálás, majd azt ígérte, hogy érdeklődik és visszahív, ez azonban a cikk publikálásáig nem történt meg.

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, a szövetség parlamenti képviselője kifejtette: ha alul maradt a jelöltjük a versenyben, azt el kell fogadnia, méltósággal kell viselnie a vereséget. Ugyanakkor el kell ismerni a jogát ahhoz, hogy meggyőződhessen arról, mi az igazság. Hozzátette, ha Budapesten és Bukarest első kerületében újraszámolják a szavazatokat, mert a vesztes fél elégedetlen, a székelyhídi RMDSZ-es jelölt is kérheti ezt.

Kérdésemre elmondta, úgy tudja, az újraszámolásról készült jegyzőkönyvek még nem jutottak el a megyei választási bizottsághoz, ezért nem is nyilatkozott a tartalmukról.

„Ha valaki követett el törvénysértést, az egyetlen ember volt, Csomortányi István. Aki bement a szavazókörzetekbe és megpróbált befolyást gyakorolni az elnökökre. Holott, mivel nem volt jelölti státusza, nem lett volna szabad a helyiségekben tartózkodnia” – jelentette ki Szabó Ödön.

A RMDSZ ügyvezetője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, ami szerinte a legfontosabb tudnivaló ezzel a választással kapcsolatban: a 17 helyi önkormányzati képviselői helyből az RMDSZ szerzett meg 10-et, míg a többi bejutó három pártnak összesen sikerült 7 helyet megnyernie. Utalva ezzel arra, hogy egy polgármester nagymértékben függ a képviselőtestület akaratától, hiszen a legtöbb fontos ügyben szüksége van a helyi tanács jóváhagyására.

Megfordult az állás?

Kedden délután a Székelyhídi RMDSZ a Facebook-oldalán arról írt, hogy az újraszámolást követően megfordult az eredmény a jelöltjük javára, azaz Béres Csabának lett több szavazata. Eggyel.

„A szavazatok újraszámlálása után, a hivatalos választási eredmény Székelyhíd polgármesteri tisztségére: Egy szavazattal több van az RMDSZ jelöltjének Béres Csabának. Hivatalos szervek kíséretében és szállításában úton vannak a leadott voksok a nagyváradi Választási Központba” – írták.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!