Aki Székelyudvarhelyen szavaz, azt a lelkész is szavazni küldi, és a csendőr is magyarul köszönti

2024. június 9. – 15:15

Másolás

Vágólapra másolva

„Soha még ennyien nem szavaztak Székelyudvarhelyen, mint most a polgármesteri választás miatt” – mondja az egyik udvarhelyi szavazóbiztos, akit a részvételről kérdeztem. A többségében a vasárnapi templomozásból érkező székelyudvarhelyi sokaság láttán pedig valóban az az ember érzése, mintha valami megmozdult volna a harmincezres városkában.

Erről pedig a szavazók szerint Isten földi helytartói is gondoskodtak, akik közül volt, aki a szavazás napján is szavazásra buzdította a híveket a pulpitusról, „mert a döntés az ők kezükben van”.

Dehát ez valóban így is van. Nagy nap ez a mai, és a helyhatósági választások különösen fontosak most az udvarhelyieknek. Székelyudvarhely az a város, ahol tulipán szempontból a választásoknak talán legnagyobb tétje van.

Udvarhelyen Gálfi Árpád polgármesterjelölt újrázni, Szakács-Paál István polgármesterjelölt városvezetést váltani szeretne. A harmadik polgármesterjelölt, Ember Attila pedig, vélhetőleg Gálfitól húz el néhány szavazatot Szakács-Paál István javára, mint azt előre jelezte a Transtelexnek.

Szakács-Paál István leadja szavazatát 2024. június 9-én – Fotó: Szakács-Paál István Facebook-oldala
Szakács-Paál István leadja szavazatát 2024. június 9-én – Fotó: Szakács-Paál István Facebook-oldala

A szavazók egyébként még a Bethlen negyedben is azt susogják egymás között, hogy Szakács-Paál Istvánt tartják az esélyesebbnek, de hiába tartják alkalmasabbnak Gálfinál, azért sokan tartanak tőle, hogy Szakács-Paál „úgy fog fütyülni”, ahogy azt Antal Lóránt szenátor és Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök-jelölt elvárja.

A választások egyébként Székelyudvarhelyen esős időben, különben botránytól mentesen zajlottak délután 2 óráig. Gálfi Árpád a Transtelexnek azt mondta, végigjárta a szavazókörzeteket, minden szavazóbizottsági elnökkel beszélt, akik mindent rendben találtak.

Maria Plumbu rendőrszóvivő azonban az UH-nak azért még beszámolt arról, hogy a rendőrség egy személyt figyelmeztetésben részesítettek amiatt, hogy a kampány lejárta után is folytatta a választási mozgósítást. Plumbu nem tudott információval szolgálni a portálnak arról, hogy ki volt az illető.

A városvezetőnek jeleztük, hogy egyeseket azonban felháborított, és a szavazástól eltántorította, hogy a lakóhelyüktől távoli szavazókörzetekbe osztottak be. Ezt akkor tudták meg, amikor a megszokott Tábor negyedi szavazóhelyiségükből átirányították őket a Villanytelepre, azaz a város széléről a közepébe. Próbáltuk kideríteni, hogy mi volt ennek az oka, de mindenki másra mutogatott.

Akik azonban gond nélkül leadták a voksaikat, azoknak az aránya (29,59%) a megyei átlag alatt volt (31,13%) 15 órakor.

Gálfiék egyébként a Bethlen negyedi Areo Hotelben, Szakács-Paál Istvánék pedig a Kossuth utcai Szarvas Étteremben tartják az eredményvárójukat, miután este 10 órakor a szavazóhelyiségek bezárnak, és a beérkezett szavazatokból már nagyjából tudni lehet, hogy ki lesz Székelyudvarhely polgármestere az elkövetkezendő négy évben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!