Csíkkarcfalvától Nagyváradig szavaznak és mozgósítanak az RMDSZ-es politikusok

2024. június 9. – 12:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az erdélyi magyar megyék részvételi átlaga elmarad a romániai átlagtól, jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője, aki délelőtt 10 órakor közölt adatokra hivatkozott, amelyek szerint akkor 7,6 százalékos volt a székelyföldi átlag a romániai 8,9 százalékhoz viszonyítva. Az RMDSZ-es politikusok az urnáktól kijövet egymás után tették közzé mozgósító nyilatkozataikat.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szokásához híven ismét szülőfalujában, Csíkkarcfalván szavazott a vasárnapi helyhatósági és európai parlamenti választáson. A szövetségi elnök a szavazás utáni sajtónyilatkozatban ismét azt hangsúlyozta, hogy 500 ezer szavazat kell ahhoz, hogy az RMDSZ átlépje az Európai Parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. „Ma arra szavaztam, hogy legyen erőnk a helyi önkormányzatokban, hisz azok a döntések, amelyek helyben születnek, azonnal éreztetik hatásukat a mindennapi életünkben, és nekünk kell alakítanunk a sorsunkat” – jelentette ki a helyhatósági választások kapcsán.

Vincze Loránt, az RMDSZ második mandátumáért induló EP-képviselője is szavazott már. „Én egy olyan Európára szavaztam, amely támogatja az őshonos kisebbségeket, az erdélyi települések fejlődését, a gazdákat, a vállalkozókat, és amely nemet mond a magyargyűlöletre. Az erős és elszánt közösségek ki tudnak állni az érdekeik mellett, és ők lesznek a következő évtized győztesei. Én bízom abban, hogy ma az erdélyi magyarság a győztesek között lesz.”

Szilágyi Dóra, aki az RMDSZ EP-jelöltlistájának a harmadik, nem befutó helyén van, és a fiatalok mozgósítása volt a feladata, ezt nyilatkoztaMa arra szavaztam, hogy változzon Európa. Figyeljen oda az erdélyi magyar kisebbségre, figyeljen oda a fiatalokra, a mi szükségleteinkre, hogy itthon tervezhessünk jövőt, és ne kelljen külföldre mennünk.”

Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács újrázni készülő elnöke, aki nyugodtan várja következő mandátumát, mert nincs reális ellenfele, szintén mozgósító üzenetet tett közzé. „A félmillió magyar igenre, a nyugodt erőre szavaztunk, arra, hogy legyen hangunk itthon és Európában, hogy Székelyföld az a hely legyen, ahol érdemes családot alapítani, szakmailag kiteljesedni. Építsünk együtt olyan Székelyföldet, ahova gyermekeink hazatérnek.”

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti újrázni készülő polgármestere is szavazott már. „Ma délelőtt a családommal együtt, a folytonosságra, Szatmárnémeti fejlődésére szavaztam, és arra, hogy a megyei tanáccsal kéz a kézben, a jövőben is együtt fejlesszük tovább az egész szatmári régiót. Ugyanakkor, azok ellen is szavaztam, akik vissza akarják vezetni Szatmárnémetit a sötét múltba, a stagnálás időszakába” – jelentette ki a városvezető, aki az elmúlt hetekben több olyan városfejlesztési projektet is befejezett és átadott, amitől újraválasztását reméli. Ilyen a szamos két partját összekötő gyalogos híd, a felújított városközpont. A kampányhajrá utolsó napjaiban Lázár János miniszter is megjelent Szatmárnémetiben, és ismét ígéretet tettek Kereskényivel a Dacia szálló évek óta húzódó felújításának befejezésére.

Biró Barna Botond, aki már a választások előtt kiütötte Borboly Csabát a Hargita megyei tanácselnöki tisztségből, szintén szavazott már. Az udvarhelyszéki RMDSZ-es politikus „egy erős és építkező közösségre” szavazott, „egy olyan Hargita megyére, amely képes szintet lépni, és megfelelő otthonául szolgálni minden lakója számára.”

Szabó Ödön nagyváradi RMDSZ-es képviselő is nyilatkozott, miután szavazott: „Egy kisebbségi közösség számára fontos, hogy helyi szinten, megyei szinten, országos és nemzetközi szinten is legyen képviselete… Hiszem azt, hogy erről szól ez a választás, hogy minden szinten megtartsuk a magyar közösség képviseletét, ezért szavaztam” – mondta Szabó.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!