A világjárványokról szóló globális megállapodásra kell jutni 2025-ig a WHO szerint

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A világjárványokról szóló globális megállapodás megkötéséről szóló tárgyalások 2025-ig, vagy ha lehetséges, már korábban lezárulnak – jelentette be szombaton az Egészségügyi Világszervezet (WHO), írja a G4Media.

A WHO 194 tagállama az elmúlt két évben egy olyan megállapodásról tárgyalt, amelynek célja az országok közötti együttműködés fokozása a világjárványok előtt és alatt.

Mint írják, azt remélték, hogy már ezen a héten sikerül megállapodni, de a tárgyalások megrekedtek a gazdagabb és szegényebb országok közötti mély ellentétek miatt, különösen a vakcinák kérdésében.

Külön megállapodás született azonban a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (IHR) aktualizálásáról, beleértve a „világjárvány vészhelyzetek” új kategóriájának felvételét, amely a legnagyobb, nemzetközi veszélyt jelentő egészségügyi válsághelyzetekre vonatkozik.

„A mai történelmi jelentőségű döntések a tagállamok közös elkötelezettségét bizonyítják, hogy megvédjék lakosságukat és a világ lakosságát az egészségügyi vészhelyzetek és a jövőbeli világjárványok jelentette kockázatoktól” – mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója.

A Covid-19 járványt követő megállapodás – az első ilyen jellegű megállapodás – célja, hogy a világ összes országát jobban felkészítse a jövőbeli világjárványokra, és eszközöket biztosítson számukra a „hatékony és méltányos válaszadáshoz”, állítja a WHO.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!