Június elején ingyenesen látogatható lesz a válaszúti Bánffy-kastély

Június elején ingyenesen látogatható lesz a válaszúti Bánffy-kastély
A kastély előcsarnoka – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

106

A jövő héten, június 3-10. között ingyenesen látogatható lesz a válaszúti Bánffy-kastély – tájékoztat az épületet fenntartó Kolozs Megyei Tanács. A közleményük szerint az épület és a körülötte elterülő park naponta 10-22 óra között lesz látogatható, ebből az alkalomból ingyenesen.

A válaszúti Bánffy-kastélyt felújítását EU-s alapokból és a megyei önkormányzat saját forrásaiból tavaly fejezték be, és november végén avatták fel. Akkor azt ígérték, hogy idén tavasztól lesz látogatható a nagyközönség számára, de eddig még nem nyitották meg a kaput a nagyközönség előtt, rendezvények alkalmával láthatta néhány szerencsés. Nálunk is többen érdeklődtek, hogy mikortól lehet végre megnézni.

A tavalyi beszámolónkban azt írtuk, hogy a kastély pont azt a régi pompát idézi meg, amit a turisták a leggyakrabban keresnek, de a megmaradt erdélyi kastélyokban ritkán találnak meg. Az épület legnagyobb értékének az 1875-1887 közötti átépítésekből származó, viszonylag épen megmaradt belsőépítészeti együttes számít: a tölgy- és kőrisfából készült német neoreneszánsz faburkolat a kétszintes előcsarnokban, és az egykori ebédlő, illetve az említett termek díszes faragott bútorai és cserépkályhái. Ez a két helyiség, ahol leginkább megérezhetjük, milyen is lehetett egykor a kastély.

A kastély és parkja – Fotó: Kolozs Megyei Tanács
A kastély és parkja – Fotó: Kolozs Megyei Tanács

A Kolozs Megyei Tanácsnak a kastély felújításával egy reprezentatív kulturális központ kialakítása volt a célja. A tervek szerint az épület emeletén egy könyvtár/médiaterem, egy kulturális tevékenységekhez használható multifunkcionális terem, egy kisebb tanterem, egy kutató- és adminisztrációs iroda valamint mosdók kialakítását tervezik. Az épület alagsorában egy kiállítótér is helyet kapott.

A beruházás része volt a kastélypark felújítása is, amelynek fontos eleme a parkban lévő tó. Emellett tereprendezési és faültetési munkálatokat végeztek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!