Megerőszakolta, majd megölte nyolc éves unokahúgát, a holttestet pedig egy akácosban hagyta

Holtan találtak szombat hajnalban a hatóságok az Albeşti községhez tartozó Jijia melletti akácerdőben egy 8 éves kislányt – tájékoztatott a Botoşani megyei rendőrség.
Delia Nenişcu rendőrségi szóvivő közlése szerint a gyermek péntek este 8 óra körül egy közelben lakó rokonához indult kíséret nélkül, de nem jutott el a rokonhoz, és nem is tért haza.

A rendőrség és a helyi hatóságok azonnal megkezdték a keresést, melybe több mint száz rendőrt, csendőrt, tűzoltót és határrendészt vontak be, valamint egy helikoptert is bevetettek a tettes kézre kerítése érdekében. A keresőcsapatok hajnalban találták meg a kislány holttestét, részben levetkőztetve, vérnyomokkal a testén. Az előzetes információk szerint a kislányt megerőszakolták, majd megölték.

A fő gyanúsított a kislány 32 éves nagybátyja, akinek háza felé tartott a gyermek eltűnésekor. A férfit a rendőrség a lakása közelében találta meg, amikor az menekülni próbált. Figyelmeztető lövésekkel sikerült megállítani és letartóztatni. A hatóságok azonnal a rendőrségi járműbe ültették és kihallgatásra vitték.

Az Agerpres arról tudósít, a Botoşani megyei ügyészség büntetőeljárást indított az ügyben, emberölés gyanújával. A rendőrségi szóvivő, Delia Nenişcu elmondása szerint a nyomozás folytatódik, hogy teljes mértékben feltárják a bűncselekmény elkövetésének részleteit, és felelősségre vonják az elkövetőt.

Ha kiskorúak ellen irányuló erőszakról van tudomása, azonnal hívja az 119-es segélyhívó számot.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!