A nagykövet szerint 2026-tól, Ciolacu szerint már októbertől utazhatunk vízum nélkül Amerikába

Marcel Ciolacu miniszterelnök kijelentette, szilárd meggyőződése, hogy legkésőbb októberben Romániának megszűnik a vízumkötelezettsége az Egyesült Államokkal szemben, és hazánk még ebben az évben belép a schengeni övezetbe a szárazföldi határaival is, írja az Agerpres.

„Szilárd meggyőződésem, hogy még az idén a szárazföldi határainkkal is csatlakozunk a schengeni övezethez. Igen, meg vagyok róla győződve, hogy az idén ez megvalósul” – nyilatkozta a kormányfő az Antena 3 csatornán vasárnap este, rámutatva, hogy mennyire fontos lépés volt a részleges scheneni csatlakozás megvalósítása, a konstancai kikötő stratégiai helyzetének kiteljesedése miatt.

„Mindannyian megértjük most, mit jelent stratégiai szempontból a nyitott konstancai kikötő Románia és az egész Európa számára” – fogalmazott Ciolacu.

Hozzátette: arról is szilárdan meg van győződve, hogy októberben megszűnik a vízumkötelességünk az Egyesült Államokkal szemben.

„Az Egyesült Államokban a fiskális év szeptemberben ér véget. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy legkésőbb októberben már nem lesz vízumkötelességünk” – hangsúlyozta a kormányfő.

A Spotmedia beszámolója szerint ugyanakkor Románia washingtoni nagykövete szerint 2025 végétől szűnhet meg a vízumkötelezettség. Andrei Muraru arról is beszélt, hogy ehhez jelentősen csökkenteni kell az elutasítási arányt, és a terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemről szóló megállapodásokat kell kötni.

Muraru szerint az elutasítási arány az elmúlt három évben gyorsuló ütemben csökkent, a 2021-es 17%-ról tavaly 8%-ra. Hozzátette, a vízummentességi programban részt nem vevő három uniós tagország közül Romániában a legnagyobb a százalékos csökkenés, megelőzve Ciprust és Bulgáriát.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!