Beszakadt az úttest Kolozsváron a Kányafő utca egy szakaszán

2024. április 27. – 14:33

Másolás

Vágólapra másolva

Földcsuszamlás miatt beszakadt az úttest péntek este a kolozsvári Kányafő (Uliului) utca egy szakaszán, írja az Agerpres. A kolozsvári rendőrség tájékoztatása szerint körülbelül 20 méteres szakaszon omlott be az úttest.

Az utcában lezárták a forgalmat, a helyi rendőrség és a katasztrófavédelmi felügyelőség szakemberei felügyelik a helyszínt.

A Stiridecluj szerint már szerdán elkezdett repedni az úttest, a hatóságok pedig aszfaltot öntöttek a hasadékba, de ezzel nem értek el semmit, egy nap múlva tovább folytatódott a repedés. A helyi sajtó szerint a közelben építkezés folyik, és az itt elhaladó nehéz járművek teszik tönkre az utat.

A Stiridecluj szerint 2000-ben hasonló gondok voltak a Grigorescu negyedbeli utcában, akkor szintén építekezéshez jártak rajta keresztül a nehéz gépek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!