Bánya fölé építették az utcát, amelyen két méter mély kráter keletkezett

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerint egy bánya fölött halad el az utca, amelyiknek egyik szakaszán beszakadt az úttest csütörtökön, írta az Agerpres.

„Egy bánya fölött építettek utat. Mit tehetnék én? Tudnom kellene, hol építették bányák fölé az utakat? Valakik ott engedélyeket adtak a munkálatokra” – reagált pénteken a miniszterelnök, amikor a Prahova megyei Slănicen történtekről faggatták az újságírók. A kormányfő ugyanakkor méltányolta az illetékes hatóságok gyors beavatkozását.

A Prahova megyei Slănic városának egyik utcájában csütörtökön mintegy 60 négyzetméteres felületen szakadt be az úttest, az így keletkezett kráter körülbelül 2 méter mély. A szakemberek mérései szerint péntekre újabb 20 centimétert süllyedt a talaj a térségben.

Eddig összesen 42 embert evakuáltak a közeli épületekből.

A beszakadt úttesttől mintegy 400 méterre található egyik óvodaépület falán pénteken repedéseket észleltek. A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU) arról tájékoztatott, hogy az óvoda képviselői szerint a repedések már korábban megvoltak, de most mélyebbek. A szakemberek jelenleg vizsgálják, hogy ez összefüggésben áll-e a talaj süllyedésével. Az óvodában jelenleg nincs tevékenység – tették hozzá.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!