Medvebiztos kukákat vásárolt Tusnádfürdő önkormányzata

2024. április 25. – 08:26

Másolás

Vágólapra másolva

Szlovákiában gyártott és tesztelt medvebiztos hulladéktárolókat helyeznek ki májusban Tusnádfürdő különböző pontjaira – számolt be szerdán a Facebok-oldalán Butyka Zsolt polgármester.

Tájékoztatása szerint kukákat a WWF Románia Biztonság az embereknek – védelem a medvéknek elnevezésű kísérleti programjának keretében 57 ezer lejért vásárolta az önkormányzat, írja az Agerpres.

A kísérleti program koordinátora, Imecs István biológus az Agerpresnek elmondta, hogy tavaly egy tusnádfürdői tudományos konferencián a szlovákiai Tátrai Nemzeti Park képviselője bemutatta a medvebiztos kukák több modelljét, amelyek már bizonyították hatékonyságukat. A szakember közlése szerint Szlovákiában már több száz ilyen hulladéktárolót helyeztek el a nemzeti parkban és a környező településeken.

Imecs István elmondta, hogy a tusnádfürdői önkormányzat egyelőre 16 különböző típusú medvebiztos kukát szerzett be, és tájékoztatni fogja a helyieket és a turistákat a helyes használatukról. „Hozhatunk bármilyen típusú hulladéktárolót, ha a helyiek és a turisták nem megfelelően használják őket, (...) akkor nem számít, hogy mennyire medvebiztosak” – magyarázta. Hozzátette: ha a kísérleti program beválik, akkor az önkormányzat a város összes kukáját a Szlovákiában gyártott medvebiztos tárolókra cseréli.

A biológus emlékeztetett arra, hogy a tusnádfürdői önkormányzat 2016-ban is vásárolt néhány medvebiztos hulladéktárolót, de ezek nem bizonyultak hatékonynak.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!