Kisebbségi szervezetként több mint 58 millió lejt kap 2024-ben az RMDSZ az államkasszából

2024. április 23. – 09:25

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt években a román kormány nemcsak a politikai pártok, hanem a nemzeti kisebbségek szervezeteinek finanszírozását is növelte, mutat rá a Libertatea portál, amely összegezte, hogy melyik kisebbségi szervezet mekkora támogatásban részesül 2024-ben.

A lap szerint a kisebbségi szervezetek idén összesen 269,42 millió lejt kapnak. Ez az összeg az eredeti, a kormány (Pénzügyminisztérium) által javasolt 242,48 millió lejhez képest nőtt, az RMDSZ által benyújtott, vita nélkül elfogadott módosítás következtében.

Az RMDSZ, amely a kisebbségi szervezetek közül a legnagyobb támogatásban részesül, 2024-re 58,48 millió lejt kap, ez mintegy 11,5 millió eurónak felel meg. A Romák Pro Európa Pártjának 38,1 millió lejből kell gazdálkodnia, míg a Német Demokrata Fórumnak 21,34 millió lej jár az államkasszából. Ezzel szemben más etnikai közösségeket képviselő szervezetek nagyságrendekkel kisebb összegből gazdálkodnak, így a Romániai Olaszok Szövetsége 4,32 millió lejt, a Romániai Ruszinok Kulturális Szövetsége 4,71 millió lejt, és a Romániai Albánok Ligája 5,76 millió lejt kapnak.

Az RMDSZ döntése, hogy kisebbségi szervezetként finanszíroztassa magát, nem parlamenti pártként, több pénzhez juttatja szövetséget az állami költségvetésből. Politikai alakulatként mindössze 15 millió lej járna neki állami támogatásként. Ez lényegesen kevesebb, mint amit kisebbségi szervezetként kap. A 2024-es választásokra való felkészülésben pedig nem mindegy, hogy ki mennyi pénzből tud gazdálkodni, jegyzi meg a Libertatea.

Elméletileg, az 58.48 millió lejt az RMDSZ-nek kulturális és oktatási programok finanszírozására, valamint a közösség támogatására kell felhasználnia. Az állami támogatás lehetővé teszi számára, hogy a romániai magyar nyelvű oktatás, kultúra és a közösségi tevékenységek területén különböző programokat finanszírozzon.

A Libertatea azonban hozzáteszi, hogy több kisebbségi szervezet vezetője fizetést is kapnak szervezeteiktől, mi több, családtagjaik is ott vannak alkalmazásában. Kelemen Hunor 2022-es jövedelembevallásából például kiderül, hogy az RMDSZ elnökeként 180.637 lejt kapott a szövetségtől, míg felesége, Kelemen Czézár Éva 108.057 lejt vett fel a szervezettől. Emellett Kelemen miniszterelnök-helyettesi fizetése 2022-ben 172.752 lej volt.

A cikk rávilágít arra is, hogy Cătălin Manea, a Romák Pro Európa Pártja képviselője, nem kap fizetést a szervezettől, azonban felesége 39.362 lejt vett fel 2022-ben. Alin Stoica, a Romániai Albánok Ligája szervezet titkára, képviselői fizetésén felül további 40.000 lej juttatást kapott a szervezettől 2022-ben. Silviu Vexlernek, a Romániai Zsidó Közösségek képviselőjének, két külön fizetést is folyósított a szövetség: 62.405 lejt kapott elnökként, és 37.882 lejt az adminisztratív tanács vezetőjeként. Ezek a jövedelmek hozzáadódnak a parlamenti képviselői 137.256 lejes éves jövedelméhez.

A Libertatea által közölt információk felvetik a kisebbségi szervezetek finanszírozásának átláthatóságát és a közpénzek felhasználásának ellenőrzésének fontosságát.

Címlapfotó: Gönczy Tamás / RMDSZ

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!