Szerda hajnalban Nagyváradon fogták el az emberölésért 18 éves szabadságvesztésre ítélt férfit, aki a bukaresti Rahova börtönben töltötte büntetését, és kedden, amikor orvosi vizsgálatra szállították, megszökött, írta a News.ro.
A korábbi tájékoztatás szerint a 34 éves Mészáros Zsombor, aki a Szatmár megyei Sárközújlakon született, 15 óra körül szökött meg a fővárosi második kerületben egy rabszállító járműből.
Az elítéltet a sajtóban közölt ismertetőjegyei alapján ismerte fel valaki, és értesítette a rendőröket, akik rövid időn belül elfogták. A férfi jelenleg a Bihar megyei rendőrség őrizetében van, és a nagyváradi börtönbe szállítják.
A rabszállító jármű elhagyása szökésnek minősül, és a Btk. 258-as cikke értelmében hat hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Mészáros Zsombort 2020-ban ítélte el a szatmári törvényszék gyilkosságért a bihorjust.com szerint. A férfi 2017-ben halálra ütlegelte a szeretőjét, majd a holttestét a nő autójának csomagtartójába rejtette, az autót pedig egy szatmári felüljáró alatt hagyta.
Az akkor 26 éves férfi az ítélet szerint féltékenységből tört a 46 éves nő életére. Az elkövető egy évvel korábban sofőrként dolgozott Németországban az áldozat alkalmazásában. A nő a vőlegényével élt, a férfi pedig féltékenységből javakat tulajdonított el a lakásából, majd hazautazott Romániába. A kapcsolatot ezek után is tartották, a nő kisebb összegeket is küldött a férfinak.
A nő 2017-ben személyesen is felkereste a férfit, hogy visszaszerezze a tőle ellopott tárgyakat. Ez alkalomból az éjszakát egy szatmári panzióban töltötték, majd július 12-én Temesvárra utaztak a nő autójával. A férfi visszajövet kezdett el agresszíven viselkedni, és ütlegelte halálra a nőt.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás