Ügyészségi források: A legfőbb ügyész az államfő hozzájárulását kéri az Iliescu elleni büntetőeljárás elindításához

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Alex Florenţa legfőbb ügyész Klaus Iohannis elnök jóváhagyását kérte a Ion Iliescu elleni büntetőeljárás elindításához az 1990-es bányászjárás ügyében – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.

Ion Iliescu volt államfő ellen már 2017-ben vádat emeltek emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Ugyanakkor bíróság elé állították Petre Roman volt miniszterelnököt és Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatóját. 2020 decemberében azonban a legfelsőbb bíróság visszautalta az ügyet a katonai ügyészségnek azzal, hogy nulláról kezdje újra a nyomozást.

A bírák akkor úgy döntöttek, hogy az ügyészek által összegyűjtött összes bizonyítékot semmisnek nyilvánítják, mert törvénybe ütközőnek ítélték meg a nyomozati anyagot, amelynek alapján megtörtént a vádemelés Ion Iliescu, Petre Roman, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes, Mugurel Cristian Florescu volt főügyész-helyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának volt vezetője, Emil „Cico” Dumitrescu, a belügyminisztériumhoz tartozó Országos Kulturális, Sajtóügyi és Sportigazgatóság egykori vezetője, Adrian Sârbu volt miniszterelnöki kabinetfőnök és Miron Cozma bányász-szakszervezeti vezető ellen.

Ez azt jelenti, hogy az ügyészeknek a teljes eljárást elölről kell kezdeniük, beleértve azt is, hogy az államelnök jóváhagyását kell kérniük a Ion Iliescu elleni büntetőeljárás megkezdéséhez.

Az ügyészek szerint 1990. június 11-én és 12-én az állami hatóságok arról döntöttek, hogy erőszakos támadást indítanak a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren békésén tüntető emberek ellen, akik elsősorban a Temesvári Kiáltvány 8. pontja érvényesítését akarták elérni, és békés módon fejezték ki az akkori politikai hatalommal ellenszegülő véleményüket.

A támadásba a hatóságok bevonták a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10.000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat.

A támadást 1990. június 13-án hajtották végre. Ennek során 4 személyt halálos lövés ért, 1388 személy testi vagy pszichikai sérülést szenvedett, 1250 személyt pedig jogellenesen, politikai okokból tartottak fogva.

Ion Iliescu volt elnököt a katonai ügyészek azzal vádolták, hogy ő adott parancsot az Egyetem téri tüntetők erőszakos szétoszlatására, többek között a bukaresti nagyvállalatok munkásainak mozgósítása révén.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!