Egyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak 300 kórházban

Az Egészségügyi Szolidaritás Szövetséghez tartozó szakszervezetek tagjai több mint 300 kórházban figyelmeztető sztrájkot tartottak szerdán 12 és 13 óra között, mert elégedetlenek a kormány által felajánlott béremeléssel.

A szakszervezeti szövetség alelnöke, Gabriel Predică az Agerpresnek elmondta, hogy a tiltakozó alkalmazottak a figyelmeztető sztrájk idején beszüntetik a munkát, és a kórházak udvarára vonulnak. Közlése szerint a kormány által felajánlott béremeléssel azért elégedetlenek, mert nem fedezi az elmúlt két év inflációját. Sérelmezik azt is, hogy csak az alapbérük nőne, a különböző pótlékok a 2018-as szinten maradnak.

A szakszervezeti vezető elmagyarázta: ha a pótlékok nem módosulnak, az asszisztensek, ápolók és beteghordók június után mindössze 7 százalékkal kapnak többet egy plusz műszakért vagy ügyeletért. Emellett az öt évvel ezelőtti szinten marad az orvosok ügyeleti díja is. „Ez nyilvánvalóan teljesen demotiváló” – jegyezte meg Gabriel Predică.

Elmondta azt is, hogy Egészségügyi Szolidaritás Szövetség vezetősége április végén dönt az általános sztrájkról, aminek a kihirdetését valószínűnek tartja.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!