Béremelést kapnak a postai alkalmazottak, befejezik a sztrájkot, állítja a miniszter

Béremelést kapnak a postai alkalmazottak, befejezik a sztrájkot, állítja a miniszter
Fotó: Inquam Photos / Alexandru Busca

Átlagban 350-370 lejjel emelik a postai alkalmazottak fizetését – jelentette be kedd este a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter, írja az Agerpres. Bogdan Ivan szerint a béremelés két szakaszban valósul meg, előbb július 1-től, majd szeptember 1-től növelik a postai dolgozók fizetését.

A tárcavezető azt is közölte, hogy aláírták az új kollektív munkaszerződést, amelyet szerda reggel iktatnak a területi munkaügyi felügyelőségnél (ITM). „Amint ez megtörténik, a Román Posta alkalmazottai újra felveszik a munkát” – tette hozzá.

A miniszter szerint a béremelés mértéke nem lesz egységes, ez a szolgálati időtől és feladatkörtől is függ. Minderről a vállalat és a szakszervezetek képviselőiből álló bizottság dönt majd átlátható módon – nyomatékosította Bogdan Ivan.

A postai alkalmazottak sztrájkja hétfő reggel kezdődött. A Romániai Postai Dolgozók Szakszervezetének (SLPR) elnöke, Ionel Oţelea azt mondta, mintegy 8 ezer postás sztrájkolt az ország 30 megyéjében.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!