Összecserélt két újszülöttet egy asszisztens, fizetéslevonással büntetik
Három hónapig tartó tíz százalékos fizetéslevonással büntették a Ploieşti Sürgősségi Megyei Kórháznak azt az asszisztensnőjét, aki februárban elcserélt két újszülöttet a szülészeti és nőgyógyászati osztályon.
A kórház igazgatója, Bogdan Nica csütörtökön az Agerpresnek elmondta, hogy a szankciót az intézmény fegyelmi bizottsága rendelte el az alkalmazott ellen, és az eset kivizsgálása folytatódik.
Az igazgató tájékoztatása szerint a vizsgálatok lezárásáig az asszisztensnő nem dolgozhat a szülészeti osztályon. A szankciót Bogdan Nica azzal indokolta, hogy az alkalmazott nem tartotta be az eljárásokat.
A kórház szülészeti osztályán belső vizsgálat indult februárban, amikor kiderült, hogy az egyik kismamát a kiutalásakor nem a saját gyermekével küldték haza. A nő röviddel a kiutalása után jelezte az intézménynek, hogy tévedés történt, és hazavihette a saját újszülöttjét.
A kórház orvosigazgatója, Andrei Ilinca akkor az Agerpresnek azt nyilatkozta, hogy a szülészeten dolgozó egyik asszisztensnő elcserélt két azonos nevű, ugyanazon a napon világra jött kislányt. 'Gyorsan rájöttek a tévedésre, és a problémát megoldották' – tette hozzá.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás