Románia ratifikálta a munkahelyi erőszak és zaklatás megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményt

Kihirdette csütörtökön az államfő a munkahelyi erőszak és zaklatás megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményt ratifikáló törvényt – számolt be csütörtökön a jogszabályt kezdeményező munkaügyi minisztérium.

Az Agerpres beszámolója szerint a közleményben a tárca emlékeztetett arra, hogy a törvénytervezetet március 4-én fogadta el döntő házként a szenátus.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Nemzetközi Munkaügyi Konferenciájának 2019. június 21-én Genfben tartott 108. ülésszakán elfogadott egyezmény célja a munka világában tapasztalható erőszak és zaklatás felszámolása.

Simona Bucura-Oprescu miniszter kijelentette, hogy a munkavállalóknak joguk van olyan környezetben dolgozni, ahol nemre, fajra, etnikai hovatartozásra vagy politikai irányultságra való tekintet nélkül tiszteletben tartják őket. „Egyre több munkahelyi zaklatásról érkezik bejelentés. Az ellenintézkedéseknek határozottaknak, de a bűncselekmények súlyosságával arányosaknak kell lenniük. A ma elfogadott törvény megteremti a feltételeket egy olyan munkakörnyezethez, ahol a munkavállalók méltóságát tiszteletben tartják” – idézte a közlemény a minisztert.

A munkaügyi felügyelőség adatai szerint 2023-ban 511 munkahelyi zaklatással vagy diszkriminációval kapcsolatos panaszt regisztráltak. A panaszokat kivizsgáló felügyelők 41 bírságot szabtak ki a munkaadókra 18 ezer lej értékben. Összehasonlításképpen: tíz évvel ezelőtt, 2014-ben mindössze 137 panaszt jegyeztek – idézte az adatokat a közlemény.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!