Ismét Péter Ferencet indítja az RMDSZ a Maros Megyei Tanács elnöki posztjáért
A Maros megyei Területi Képviselők Tanácsa március 26-án megerősítette Péter Ferenc jelölését a Maros Megyei Tanács élére, valamint a tagok rangsorolták a megyei tanácsosjelölteket is – áll a közleményben.
Péter Ferenc megyei tanácselnökjelölt a közlemény szerint azt fűzte hozzá a tanács döntéséhez, hogy továbbra is az egyensúly és a stabilitás megteremtésére fog törekedni, hogy egyensúly legyen a közösségek és a települések fejlesztése között.
Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke szerint a Maros megyei békét és egyensúlyt Péter Ferenc és az RMDSZ újabb győzelme tudja garantálni.
Kovács Mihály Levente a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke szerint az a csapat, mely 2020-ban „visszaszerezte” Marosvásárhelyt, egy új, lelkes társaság volt, de a célok nem változtak 2024-re sem: „gondját viselni a városnak, az itt élő embereknek, az iskoláknak és az egyházaknak. Erős szervezetet, erős közösséget építeni. Ezt tovább kell vinni” – összegezte.
A marosvásárhelyi RMDSZ jelöltjeiről előző cikkünkben számoltunk be.
A június 9.-i helyhatósági választásokra, az RMDSZ Maros megyei szervezetében ez alkalommal rangsorolták a megyei tanácsosjelölteket is, a következő végső sorrendet elfogadva:
- Csibi Attila Zoltán
- Péter Ferenc
- Portik Vilmos László
- Szabó Árpád
- Kedei Pál Előd
- Szász Izolda
- Tamási Zsolt-József
- Kupás János
- Nagy András
- Kovács Róbert Zsolt
- Bíró Csaba Szilveszter
- Bartha Mihály
- Szabó Albert
- Balogh József
- Ilyés Lóránd
- Ötvös Koppány Bulcsú
Arra pedig a Székelyhon figyelt fel, hogy a megyei tanácsosi listáról szinte teljesen eltűntek a nők, a 2020-as három név közül mindössze Szász Izolda neve került fel a listára. Kozma Mónika és Szentgyörgyi Anna nem lesz megyei tanácsos az elkövetkező négy évben.
Továbbá a lap szerint nem szerepel a listán a szociális ügyekért mindig kiálló Pokorny László és Tatár Béla sem, utóbbi a marosvásárhelyi tömegközlekedésért felelős vállalatot vezeti.
Viszont visszatért a megyei tanácsosok közé Balogh József vállalkozó; Szászrégent és környékét képviseli majd Aszalós Gábor helyett Nagy András, aki korábban Szászrégen polgármestere volt. Marosvásárhely jelenlegi alpolgármestere, Portik Vilmos és a katolikus iskoláért felelős aligazgató, Tamási Zsolt is befutó helyen van a megyei önkormányzati listán, jelenleg ők városi tanácsosok.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!