Házi őrizetbe kerül az osztályfőnöknőjét bántalmazó marosvásárhelyi diák

A marosvásárhelyi bíróság pénteki döntése értelmében harminc napra házi őrizetbe kerül az osztályfőnöknőjét bántalmazó marosvásárhelyi diák – írja az Agerpres.

Az ügyészség a 15 éves tanuló előzetes letartóztatására tett javaslatot, a bíróság azonban ezt megalapozatlannak ítélte és elutasította, a vizsgálati fogság helyett 30 napos házi őrizetet rendelve el. Ez idő alatt a fiú csak hatósági engedéllyel hagyhatja el az otthonát. Az ügyészség egyelőre nem fellebbezte meg a döntést.

A kiskorú ellen ütlegelés és garázdaság bűncselekményének gyanújával indult eljárás, miután március 11-én bántalmazta osztályfőnöknőjét az iskolában. Korábban az Alexandru Papiu Ilarian Gimnázium vezetősége hivatalos közleményben jelentette be, hogy kicsapja az iskolából azt a fiút, aki megverte az osztályfőnökét, és akit egy nap alatt kétszer is bekísért a rendőrség.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!