Sztrájkolnak a postások ma 8-tól 10-ig

Az ország szinte valamennyi postahivatalában beszüntetik a munkát szerda reggel a Romániai Postai Alkalmazottak Szakszervezetéhez (SLPR) tartozó dolgozók.

Az érdekvédelem tájékoztatása szerint a figyelmeztető sztrájk 8 órától 10 óráig tart. Ez idő alatt a SLPR és az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) más tagszervezeteinek tagjai sztrájkőrséget állnak a Román Posta központi székhelye előtt, írja az Agerpres.

A BNS alelnöke, Mircea Burlacu kedden jelentette be, hogy figyelmeztető sztrájkra készülnek a postai alkalmazottak, és ha nem sikerül megállapodni a kollektív munkaszerződésről, általános sztrájkot hirdetnek.

Burlacu elmondta, a postai alkalmazottak általános munkabeszüntetését több mint ötmillió nyugdíjas szenvedné meg, aki nem kapja meg a nyugdíját, illetve azok a hátrányos helyzetű családok és személyek, akiknek a postai alkalmazottak kézbesítik a különféle szociális segélyeket. Nem beszélve az igazságszolgáltatás akadozásáról, tekintettel arra, hogy a postások kézbesítik a bírósági idézéseket is – tette hozzá.

Közölte azt is, hogy a vállalat vezetősége nem akar engedni a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalásokon. Emlékeztetett arra, hogy a Román Posta alkalmazottainak több mint kétharmadát minimálbérrel javadalmazzák. Emiatt nettó 400 lejes fizetésemelést és a hűségpótlék 5 és 10 százalék közötti növelését kérik. További kérésük az volt, hogy a kollektív munkaszerződés jogokat és kötelezettségeket szabályozó részének a korábbi egyeztetéseken elfogadott szövege ne változzon.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!