Év végéig hosszabbították az alapélelmiszerek árréskorlátozását

Elfogadta kedden a képviselőház az alapélelmiszerek kereskedelmi árrését korlátozó sürgősségi kormányrendeletet, azzal a módosítással, hogy az intézkedés érvényességét 2024. december 31-éig hosszabbítja meg.

Az egyes élelmiszerárak túlzott növekedésének megakadályozását célzó 2024/5-ös kormányrendelet március 31-ében szabta meg az intézkedés hatályát, ezt módosították most december 31-ére. A módosítást a PSD, a PNL és az AUR javasolta, és a képviselőház mezőgazdasági bizottsága jóváhagyta.

Az Agerpres szerint az elfogadott jogszabály azt is előírja, hogy a mezőgazdasági miniszter, a gazdasági miniszter, illetve a Versenytanács elnökének közös rendelete alapján létrehoznak egy mechanizmust a mezőgazdasági és élelmiszertermékek árainak monitorozására.

Az alapélelmiszerek árréskorlátozásáról szóló sürgősségi rendelet a következő termékekre vonatkozik: 300-500 grammos fehér kenyér, 1,5 százalék zsírtartalmú tehéntej (1 l), tehéntejből készült telemea sajt, tehéntejből készült, 3,5 százalék zsírtartalmú joghurt, legfeljebb 200 grammos kiszerelésben, 000-s fehér búzaliszt (1 kg), kukoricadara (1 kg), M méretű tyúktojás, napraforgóolaj (legtöbb 2 l), friss csirkehús, friss sertéshús, friss zöldség, friss gyümölcs, fehér burgonya, cukor (1 kg), 12 százalék zsírtartalmú tejföl, vaj (maximum 250 grammos kiszerelésben) és szilvaíz (legtöbb 350 grammos kiszerelésben).

A Szociáldemokrata Párt (PSD) tájékoztatása szerint nagyon sokan kérték az intézkedés meghosszabbítását, ezért döntöttek úgy, hogy hatályát kitolják az év végéig.

A képviselőház döntő törvényhozási fórumként szavazott a tervezetről, amely így az államfőhöz kerül kihirdetésre.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!