Áprilisban széleskörű drogfogyasztás elleni kampányt indít a családügyi minisztérium az egyetemi központokban

Széleskörű drogellenes tájékoztató kampányt indít áprilisban az ország 20 egyetemi központjában a családügyi minisztérium – jelentette be Natalia Intotero tárcavezető.

Az Agerpres összefoglalója szerint a Focşani-ban tartott sajtótájékoztatón a miniszter elmondta, hogy az április elsején kezdődő és a hónap végéig tartó kampányt uniós alapokból finanszírozzák az ifjúság éve keretében.

„Az eddigi legnagyobb prevenciós kampányt indítjuk útjára a kábítószer-használat és a függőség más formáinak megelőzésére, illetve a családon belüli erőszak és az emberkereskedelem ellen. Jelen leszünk Románia mind a 20 egyetemi központjában” – számolt be a miniszter.

Intotero szerint a kampányt a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) tartozó minisztériumok támogatásával fogják végrehajtani.

A családügyi miniszter azt is elmondta, hogy a kampányban az orvosi, a szociális munkás és a pszichológia karok hallgatói vesznek részt, de olyan fiatalok is jelen lesznek, akiknek sikerült leküzdeniük a függőségi problémáikat.

Romániában a tavaly augusztusi tengerparti gázolás után lett forró téma a drogfogyasztás. Nemrégiben a képviselőház azt a törvénymódosítást is megszavazta, amely szigorúbban bünteti a pszichoaktív szerekkel való visszaéléseket. Románia ugyanakkor még mindig egy évszázaddal ezelőtti stratégiákkal küzd a drogok ellen. A PressOne januárban közölt egy cikket, amelyben arról írnak, hogy nálunk még mindig a régi, csaknem 100 éves diskurzus dominál a kábítószer-ellenes kampányokban, amikor megfélemlítéssel próbálták megfékezni a fogyasztást. Megjegyzik, az ilyen jellegű kampányok nemcsak hogy nem csökkentették a kábítószer fogyasztást, hanem ennek éppen az ellenkezőjét hozták: eltántorították az embereket a segítségkéréstől, megbélyegezték a fogyasztókat és megnehezítették az életüket.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!