Ceaușescuval példálózott a mezőgazdasági miniszter, amikor számonkérték, fáradtságra hivatkozott

Nicolae Ceaușescuval példálózott az EuroNewsnek adott interjújában a mezőgazdasági miniszter, Florin Barbu. Amikor emiatt az újságírók számonkérték, azt mondta, valószínűleg a fáradtsága miatt tette a „béna” (románul neinspirat, ami kb. ihlettelen – szerk.) kijelentését – írja az EuroNews.

Az Euronews Romániának adott interjúban Florin Barbu földművelésügyi minisztert arról kérdezték, miért volt szükség a Deltában található nádasok legelővé nyilvánítására. A tárcavezető pedig a korábbi román diktátort idézve válaszolt: „Nem akarok túlzásokba esni, de elnökünk, Nicolae Ceaușescu úr nem hiába mondta, hogy a nád Románia zöld aranya” – fogalmazott Barbu, aki, miután a riporter, Vitalie Cojocari visszakérdezett, megismételte a kiejelentését.

„Elnökünk nagyon világosan megmondta, ez Románia zöld aranya. Nem hiszem, hogy ezt mondta volna, ha nem igaz. Én is igaznak tartom, és egyetértek vele” – mondta a miniszter, de ekkor már nem ejtette ki Ceaușescu nevét.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kijelentései nagy visszhangot váltottak ki. Florin Barbu ezért úgy érezte, hogy meg kell magyaráznia, miért hivatkozott az egykori diktátorra. Állítása szerint a fáradtsága miatt hangzottak el a „béna” kijelentések.

„A múlt hét nagyon sűrű volt, a 2024-es támogatásokra vonatkozó új pályázatokról is tárgyaltunk, terepre is mentünk. (…) Nagyon-nagyon sűrű időszak volt, és talán fáradtság miatt nem voltam annyira ihletett, hogy azt a kijelentést tettem. Nem gondolok nosztalgiával sem a kommunista rendszerre, sem Ceaușescura” – idézi a minisztert a News.ro.

Barbu azt is hozzátette, hogy a forradalom idején még csak gyerek, 10 éves volt, tehát nem igazán nosztalgiázhat a „kommunista rezsim” után.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!