Igazságügyi miniszter: A kiskorúak által vagy ellen elkövetett bűncselekmények felderítéséhez szakemberekre van szükség
Szakosodott ügyészeknek kellene foglalkozniuk a kiskorúak által vagy ellen elkövetett bűncselekményekkel – jelentette ki a legfelsőbb ügyészség tavalyi évi tevékenységi mérlegének szerdai bemutatóján Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
Az igazságügyi miniszter felhívta a figyelmet, hogy a rendszer már működik Bukarestben,
és az elért kiemelkedő eredmények indokolttá teszik, hogy kiterjesszék az ország egészére.
Az igazságügyi miniszter érzékeny, ugyanakkor aktuális kérdésnek nevezte azokat az eseteket, amikor a bűncselekmény elkövetője vagy áldozata kiskorú.
A kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények visszaszorításának módozatai európai és romániai szinten egyaránt foglalkoztatják a jogalkotókat.
A meghozott törvények sikeres gyakorlatba ültetéséhez azonban ilyen bűncselekmények megoldására specializálódott szakemberekre is szükség van – magyarázta Gorghiu.
Kifejtette, Bukarestben a kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeket már ilyen típusú bűncselekmények kinyomozására kiképzett ügyészek és rendőrök végzik, és az eredmények magukért beszélnek: tavaly a fővárosban 80 nyomozati anyagot állítottak össze és három vádalkut kötöttek, ami 60 százalékkal több, mint az előző évben.
Az igazságügyi miniszter rámutatott, a kiskorúaknak nagy szükségük van az állam védelmére, és arra, hogy a nyomozási eljárás során minél kevésbé sérüljenek, illetve, hogy ne váljanak újabb bűncselekmény áldozatává. Ehhez képzett szakemberekre és speciális, kiskorúak kihallgatására alkalmas körülményekre van szükség – nyomatékosította Gorghiu.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás