Csíkszeredai városi tanácsos: Antidemokratikus a VKT, amikor zárt ajtók mögött dönt a tanácsosjelölti listáról

2024. március 12. – 14:44

Csíkszeredai városi tanácsos: Antidemokratikus a VKT, amikor zárt ajtók mögött dönt a tanácsosjelölti listáról
Tisztújító közgyűlés Csíkszeredában 2024. február 28-án, ahol megújult a Városi Küldöttek Tanácsa (VKT) – Fotó: Korodi Attila / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Az RMDSZ városi szervezete a szűk időkerettel és a választói kedv megcsappanásával indokolta, hogy Csíkszeredában a több évtizedre visszanyúló hagyományt szüntettek meg, legalábbis a 2024-es választási évre nézve. A város volt alpolgármestere szerint Korodi Attila polgármester és csapata a választói jogot, a demokráciát csorbította azzal, hogy „eltörölte” azt az előválasztási rendszert, ami Csíkszereda jelenlegi polgármesterét, Korodit magát is hatalomra juttatta Ráduly Róbert Kálmán volt polgármesterrel szemben.

„Március 7. számomra: egy fekete csütörtök lett. Aznap 5-6 ezer csíkszeredai lakos (elő)választási joga sérült” – indította a Facebook-bejegyzését Szőke Domokos csíkszeredai RMDSZ-es önkormányzati képviselő, aki posztjában hívta fel a csíkszeredaiak figyelmét a demokratikus jogok csorbulására.

Amíg ugyanis Udvarhelyen az RMDSZ az előválasztás fontosságát hangsúlyozza, és bejelentették Hajdó Csaba személyében az RMDSZ előválasztásának első önkormányzati képviselőjelöltjét, addig Csíkszeredában – a szűk időkeret és a szavazói kedv megcsappanásától tartva – rendkívüli módon 2024-ben nem szerveznek előválasztást az RMDSZ önkormányzati jelöltjeinek rangsorolására. A Városi Képviselők Tanácsa (VKT) szerint miután a kormány eldöntötte, hogy – az EP-választások mellett – a helyhatósági választásokat is június 9-én tartják, a rangsort előző választásoktól eltérően nem a lakosság, hanem a Korodi Attila által vezetett, frissen felállított Városi Képviselők Tanácsa fogja kialakítani. Azaz a határozat értelmében a VKT dönt arról, hogy kik kerüljenek fel az RMDSZ helyhatósági tanácsosi listájára és milyen sorrendben.

A csíkszeredai VKT-lista, amelyről ezek szerint belső szavazás alapján fogják beemelni a tanácsosjelölteket, azért is érdekes, mert a listavezető Csíkszereda egyik jelenlegi alpolgármestere, Bors Béla. Második helyezett Péter Szilárd, aki nem tagja a városi tanácsnak, és harmadik helyezett a szavazatok alapján Borboly Melinda, a Hargita megyei tanácselnök felesége, aki úgy döntött, hogy a hosszúra nyúlt gyereknevelési évek után közszolgálati feladatokat is vállalna. Csíkszereda másik alpolgármestere Sógor Enikő két másik helyi tanácsos, Ábrahám Előd és Ambrus Lilla mögött végzett a hatodik helyen. Kérdés, hogy a VKT-listán elfoglalt hely és a helyi tanácsosi listán kialakított sorrend között milyen kapcsolat lesz?

Korodi Attila polgármester nem tartotta ugyan kizártnak, hogy a következő választás alkalmával ismét a lakosság kezébe kerül a döntés, a szuperválasztási év miatt viszont úgy vélte, egy negyedik választás csak zavart keltene, a jelölteknek pedig a rövid idő miatt amúgy sem lenne elég ideje kibontakozni. Ugyanakkor a polgármester szerint a választások így is számos feladatot rónak a városi tanácsra.

Korodi Attila polgármester a tisztújító közgyűlésen – Fotó: Korodi Attila / Facebook
Korodi Attila polgármester a tisztújító közgyűlésen – Fotó: Korodi Attila / Facebook

Nem csak egy hagyomány szűnt meg

„Az önkormányzati képviselők listája 30 év után először nem a csíkszeredai lakók választása alapján áll majd össze. A jelszó: a cél szentesíti az eszközt, kímélni kell a szavazók idejét. (…) Nekünk, egyszerű halandóknak, nem marad más csak a szavazás, a többi, a kiválasztottak joga” – fejtegette Szőke Domokos a demokratikus jogok csorbulását a Facebookon.

Lapunknak hozzátette, hogy az okok valójában csak kifogások. A helyhatósági választásról már február végén lehetett tudni, hogy összevonják az EP-választásokkal, így csak szervezés kérdése, hogy az előválasztásra is jusson idő, mások akik igazán akarták, azok meg tudták szervezni.

Érdeklődésünkre Szőke elmondta, több mint két évtizede lett először önkormányzati képviselő, 2004-ben Csíkszereda alpolgármesterévé is választották, 16 évig volt alpolgármester, így rálátása van a kulisszák mögötti dolgokra is. Ott pedig négyévente, a helyhatósági választások előtt rendszeresen felmerült az előválasztás megszüntetésének kérdése.

„Négyévente valakik mindig megkísérelték az előválasztás rendszerét megváltoztatni, megszüntetni. Természetesen általában elsősorban a hatalomban lévők között merült fel a kérdés – mindig az erőviszonyok függvényében – sokkal biztonságosabbnak, kényelmesebbnek tűnt, ha épp az érintettek részesei a maguk kiválasztásának, és nem a városlakókra bízzák ezt a döntést. A belső rendszerre ugyanis nagyobb ráhatásuk van azoknak, akik ott vannak, nagyobb esélyekkel tudnak »kedvező« döntéseket hozni, embereket beemelni az önkormányzati testületbe, de akár az egyedüli polgármeseter-jelöltet is kiválasztani” – jelentette ki az egyetlen VKT-tag, aki az előválasztás megszüntetése ellen szavazott. Rajta kívül csupán egy tag tartózkodott, egy pedig tiltakozásul nem adta le voksát.

Szőke szerint az előválasztást mindig valami más okra hivatkozva akarták megszüntetni. „Amikor megjelentek más magyar pártok, akkor azt mondták, hogy azért nem kellene belső választást tartani, mert mi lesz, hogyha más magyar pártok tagjai is bejelentkeznek. Ez is egy komoly indok lehetett volna, de mégis megtartottuk az előválasztást” – tette hozzá.

Elmondása szerint ő maga mindig is egyik élharcosa volt annak, hogy előválasztást tartsanak, mert ha nem lett volna, akkor bizonyára ő sem került volna be az önkormányzatba.

„Az előválasztás által nem egy szűk kört meggyőzve, tetszelegve kellett bejutnom az önkormányzatba, hanem a városlakókat, akik bizalmat szavaztak nekem, mert tudták, hogy mire vagyok képes, bíztak bennem. Erre a rendszerre én úgy tekintettem, mint egy lehetőségre, ami által bekerülhetnek olyan személyek is a helyi önkormányzatba, akik felmutattak már valamit a városban, vagy akár csak egy lehetőséget láttak benne a lakók. Az évek folyamán úgy tartottam korrektnek, hogy ezt a rendszert fenn kell tartani. Az nem korrekt, ha az ember egy demokratikus rendszerrel hatalomra jut, majd utána felszámolja azt” – mondta enyhe indulattal az önkormányzati képviselő.

Korodi ugyan elismerte, hogy a választók joga ezen a választáson szűkült, de a körülményekre hivatkozva úgy látja, hogy ezzel még a választók is nyerhetnek, fontos, hogy meglegyen a szavazási kedv, megértés, tisztánlátás, mert a magyar közösség számára létkérdés az 5 százalékos választási küszöb elérése. Ugyanakkor szerinte az előválasztást nem is lehetne megfelelően előkészíteni, mert máskor mindig egy-másfél hónap jutott rá, egy olyanfajta megerőltetés lenne, aminek a károsultja éppen a csíkszeredai polgár és a magyarság lehetne, fejtette ki véleményét.

Azonban Szőke Domokos elmondása szerint a lakosság számára nyitott rendszernek több évtizedes hagyománya volt a városban, így nem okozott volna káoszt a megszervezése, sőt szerinte pozitív hatása lett volna a szavazásra, hiszen a lakók a saját választásukat, javaslatukat látták volna viszont a szavazólapokon. A jelöltek kampányoltak volna, mozgósították volna, ismertették volna elképzeléseiket, mint ahogy ez 2020-ban is történt, amikor Korodi és Ráduly Kálmán vetélkedése nyomán magasabb volt a részvétel, mint az előző években.

„A csíkszeredai RMDSZ annyira nyitott volt, hogy átvette a lakosság által kiválasztottak listáját, és azt mondta, hogy ha ti ezt így összeállítottátok, akkor mi ezzel a listával indulunk. Ezt elvették tőlük, most egy szűkebb csoport eldönti a szavazók helyett, hogy kikre, milyen sorrendben szavazhatnak, ami Csíkszeredában a 90-es évek óta példátlan” – mondta elkeseredve Szőke.

Szerinte a – Korodi Attilához köthető – csoportosulás így előnyt élvez a választásokon, és a lakóknak nem marad más, mint hogy azt a listát, amit összeállítottak nekik, lepecsételjék.

A Ráduly idejében alpolgármesteri tisztséget is betöltő Szőke Domokos érdeklődésünkre azt mondta, mindenképpen cél lehetett Korodiék részéről a Ráduly-féle csapat kiszorítása, az eddigi előválasztásokon is már többször szembenéztek egymással, de 2020-tól szerinte most egy erőteljes elszigetelés zajlik.

„Ráduly maradék embereitől is próbálnak megszabadulni. Például a hídavatón a polgármester vészesen vigyázott arra, hogy ki ne ejtse Rádulynak és csapatának a nevét, akik több éven át megalapozták a híd építésének a feltételeit. Kelemen Hunornak kellett emlékeztetnie a jelenlévőket, hogy vannak még mások is, akiket meg kellene említeni mert ők is dolgoztak a város érdekében. De ugyanez történt közel 40 más beruházásnál is, amit Ráduly és csapata hátrahagyott. Az avatáson, a beszédekben, a fotókon nem látszanak. Túl régen van benne Korodi Attila a politikában, hogy véletlenek sorozatának tekintsem ezeket” – részletezte Szőke Domokos.

Hozzátéve, hogy őt is a Ráduly-féle csapat tagjaként tartják számon, az önkormányzati testületben 5-en vannak, és úgy véli a mostani helyzet miatt egyiküknek sem lesz esélye bejutni.

„Nincs a véletlenre bízva, ki is volt próbálva, egy választáson mikor a VKT döntött arról hogy, kit küld a Területi Küldöttek Tanácsába (TKT), ahol Borboly Csaba a területi elnök. Akkor az elnököt érintő dolgokban kellett képviselni a városi szervezetet. Kiderült, hogyan viszonyulnak hozzánk a társaink, az utolsó helyekre kerültünk, nem jutottunk be, hiszen a véleményünk nem egyezett, és az ellenvélemények hangoztatói pedig csak megtűrtek már a VKT-ban, de azt sem sokáig” – mondta Szőke.

Domokos állítása kapcsán kikértük a polgármester véleményét is, aki elutasította a vádakat, és úgy vélte, hogy egyéni vélemények helyett a tényekre kellene fókuszálni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!