Az EP- és a helyhatósági választások egyidejű lebonyolításával kapcsolatos intézkedésekről döntött a kormány

Elfogadta a kormány pénteki ülésén az európai parlamenti és a helyhatósági választások egyidejű lebonyolításával kapcsolatos intézkedésekről szóló sürgősségi rendeletet – közölte az ülést követően a kormányszóvivő.

Mihai Constantin elmondta, a jogszabály szerint mindkét választást június 9-én tartják. A választási időszak március 12-én kezdődik, és a választási eredmények Hivatalos Közlönyben való közzétételétől számított harmadik napon ér véget.

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke, Toni Greblă rámutatott, az AEP, a belügyminisztérium és a külügyi tárca közösen dolgozta ki a sürgősségi rendeletet.

Greblă elmondta, az időközben adódott „technikai változások” miatt akkor is szükség lett volna az EP-választások megszervezését módosító jogszabályra, ha nem vonták volna össze a két típusú választást. Az egyik legfontosabb változás az, hogy a külföldi szavazókörökben nem lesznek kézírással vezetett pótlisták, a választási részvételt monitorozó informatikai rendszert fogják használni – közölte.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!