Az év vége előtt működőképes lesz a Nemzeti Rákregiszter, ígéri Rafila

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy még az év vége előtt működőképes lesz a Nemzeti Rákregiszter, ami azt jelenti, hogy a betegek egységesített adatait a diagnózis felállításakor bevezetik a számítógépes platformba, adta hírül az Agerpres.

„A Nemzeti Rákregiszter létrehozásáról szóló törvényt már elfogadták. De ne úgy képzeljék el, hogy ez egy füzet, amelybe majd elkezdenek írni” – mondta Rafila a parlamentben. Magyarázata szerint a platformot az ország minden olyan egészségügyi intézménye használni fogja, ahol a rákos megbetegedések diagnózisát felállítják.

Rafila elmondta, hogy a szakemberek elkészítették az informatikai platform közbeszerzési eljárásához szükséges műszaki dokumentációt.

„Úgy vélem, hogy a regiszter még az év vége előtt működőképes lesz. Nem akarok ennél derűlátóbb lenni. Inkább mondok év végét, és ha mégis már ősszel használható lesz, annál jobb” – szögezte le a tárcavezető.

Arról is beszámolt, hogy az egészségügyi minisztériumnak szándékában áll létre hozni a Ritka Betegségek Nemzeti Regiszterét, és hamarosan elkezdik a megbeszéléseket erről a parlamenti szakbizottsággal és egészségügyi szakértőkkel.

Rafila csütörtökön részt vett a Ritka Betegségekkel Élők Országos Szövetsége által a parlamentben szervezett konferencián.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!