Halálra gázolt egy szarvast, mégis kártérítést kaphat egy nagyváradi ügyvéd

A Bihar Megyei Tanács 14 ezer lejt kell fizessen egy nagyváradi ügyvédnek az autójában keletkezett károk fedezésére. A Nagyváradi Bíróság alapfokú, azaz még nem jogerős döntésében a megyei önkormányzatra terhelte két évre visszamenőleg a büntetőkamatokat is.

A felperes, amint az Ebihoreanul beszámolójából kiderül, elütött egy szarvastehenet Nyárszeg (Miersig) és Váradpósa (Păușa) között a megyei úton, egy olyan szakaszon, mely egy erdőn vezet át, több mint 3 kilométer hosszan.

A portál szerint bár az állat elpusztult az ütközésben, az autót vezető ügyvéd érezte megkárosítva magát, mivel megrongálódott a kocsija. Ezért beperelte az útszakasz karbantartóját, a Bihar Megyei Tanácsot, amiért a szóban forgó szakaszon mindössze két olyan táblát szereltek fel, melyek az úton esetlegesen átkelő vadállatokra figyelmeztetnek. A felperes azt is kifogásolta, hogy a táblákon nem tüntették fel, milyen hosszú szakaszra érvényes a figyelmeztető jelzés.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!