Karcsúsítják a családügyi, valamint az innovációs és digitalizálásért felelős minisztériumot

A családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium, illetve a kutatási, innovációs és digitalizálásért felelős minisztérium átszervezéséről fogadott el pénteken rendeleteket a kormány, írja az Agerpres.

A családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium megszervezésére és működtetésére vonatkozó 2022/22-es kormányhatározatot módosító pénteki határozat értelmében a minisztériumban 230-ról 173-ra csökken az állások száma, tehát 57 állás megszűnik. A miniszteri kabinet 8 állásából 4 marad az átszervezés nyomán, az államtitkári kabinet 4 posztjából pedig 2 megszűnik. Az államtitkár-helyettesi kabinet két állása közül is felszámolnak egyet.

A kormány közölte, hogy a vezetői tisztségeket betöltő alkalmazottak aránya nem haladja meg a 8 százalékot.

A kutatási, innovációs és digitalizálásért felelős minisztérium megszervezését és működését szabályozó 2021/371-es kormányhatározatot módosító pénteki határozat a vezetői tisztségek számát 39-ről 30-ra csökkentette, és a Számvevőszék ajánlásainak megfelelően átméretezték a szakosztályokat. Ugyanakkor létrehozták a mesterséges intelligencia és új technológiák szakosztályt, illetve az informatika és kiberbiztonság szakosztályt, hogy a hatályos jogszabályokat összehangolják a mesterséges intelligencia (AI), a digitalizáció, a digitális átalakulás és a kiberbiztonság területén újonnan megjelenő jogszabályokkal, illetve a vonatkozó európai szabályozásokkal.

A közjogi méltóságokat és kabinetjeik alkalmazottait leszámítva az állások száma 358 – közölte a kormány.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!