A PNL szenátusi frakcióvezetője szerint a PSD Marcel Ciolacut szeretné indítani a koalíció közös államfőjelöltjeként

2024. február 16. – 11:49

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője, Daniel Fenechiu az Agerpresnek csütörtökön kijelentette, hogy azért akadtak el a tárgyalások a koalícióban a választások összevonásáról, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) közös jelöltként akarja indítani Marcel Ciolacu kormányfőt az államelnök-választáson.

A politikus elmondta, hogy a hét elején tartott legutóbbi tárgyalási fordulóig a nyilatkozatok szintjén a PSD vezetői támogatták a választások összevonását. A megállapodás a koalíció választási stratégiájával kapcsolatos nézeteltéréseken bukott el. A PSD ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy az államelnök-választáson a két párt közös jelöltje Marcel Ciolacu legyen, arra hivatkozva, hogy a kormányfő jelenleg a legjelentősebb romániai politikai erő vezetője – részletezte Fenechiu.

A frakcióvezető szerint ezt a PNL eleve elutasította. 'Mindig is a lehető legvilágosabban azt hangoztattuk, hogy a Nemzeti Liberális Pártnak lesz elnökjelöltje. Romániában szinte már szokásjoggá vált, hogy a jobboldal elnökjelöltet állít. Szerintünk a legnagyobb jobboldali párt, a PNL jelöltje lesz Románia következő államfője' – magyarázta a Fenechiu, hozzátéve, hogy ezen a ponton elakadtak a tárgyalások a PSD-vel.

A politikus elmondta, nem tudja, hogy a pénteki tárgyalásokon a szociáldemokraták fognak-e továbbra is ragaszkodni a közös államfőjelölttel kapcsolatos feltételükhöz. „Ám ha igen, akkor a pénteki egyeztetések is kudarccal zárulnak” – jelentette ki.

Fenechiu nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy idézhet-e elő ez a nézeteltérés olyan válságot a koalícióban, ami a PNL ellenzékbe vonulásával ér véget.

Személyes véleményként elmondta, ha a liberálisok valóban a politikai stabilitás biztosításáért léptek koalícióra a szociáldemokratákkal, akkor folyatniuk kell a közös kormányzást. Emlékeztetett arra, hogy ugyanez az álláspontja Nicolae Ciucă PNL-elnöknek is. 'Ha azonban lesz majd egy kritikus tömeg a pártban, amelyik ezt a kérdést másképp látja, akkor ezt tiszteletben kell tartanunk' – fogalmazott Fenechiu, megjegyezve azt is: nem hinné, hogy küszöbön állna a koalíció felbomlása.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!