Megvásárolná a kolozsvári önkormányzat az egykori New York Szálló főtéri épületét

2024. február 15. – 18:11

Megvásárolná a kolozsvári önkormányzat az egykori New York Szálló főtéri épületét
Az egykori New York Szálló Kolozsvár főterén – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Megvásárolná a kolozsvári önkormányzat az egykori New York Szálló főtéri épületét, erősítette meg az MTI kérdésére Oláh Emese alpolgármester. A műemléképületet birtokló cég ellen csődeljárás indult, így az ingatlan ismét eladóvá válik.

Az impozáns ingatlan homlokzatát pár éve felújították ugyan, de belül leromlott az állapota, évek óta üresen áll. Az RMDSZ helyi frakciója 2020-ban azt javasolta a városvezetésnek, hogy vásárolja meg az értékes épületet, és alakítson ki benne kulturális központot.

„A mi álláspontunk nem változott, az önkormányzatnak élnie kell az elővásárlási jogával. Amint megkapjuk a hivatalos értesítést, kezdeményezni fogjuk, hogy az önkormányzat egy tárgyalóbizottság révén vásárolja meg” – mondta az MTI kérdésére Oláh Emese. Hozzátette, tudomása szerint Emil Boc polgármester álláspontja is ugyanez.

Kolozsvár nemzeti liberális párti (PNL) polgármestere a helyi sajtó szerint január végén úgy nyilatkozott: az önkormányzatnak jelenleg lenne pénze, hogy az épület eladása esetén éljen elővásárlási jogával. A polgármesteri hivatalnak erre 2013-ban is lett volna alkalma, de akkor nem kívánt élni vele, sokallta az ingatlanért kért összeget.

Az egykori szálloda megvásárlása azután lett újra téma, hogy a magyar állam által finanszírozott Sapientia Alapítvány megvásárolta a Főtér másik oldalán található egykori Központi Szállodát (Melody Hotel). A román sajtó akkor a tulajdonosra hivatkozva arról cikkezett, hogy a magyar államhoz közel álló cégek a New York Szálló épületére is ajánlatot tettek.

Kolozsvár egyik legpatinásabb épülete, amelynek földszintjén, a New York Kávézóban egykor a város irodalmi élete is zajlott, közel két évtizede áll kihasználatlanul. Az ingatlant 2013-ban egy Ioan Bene kolozsvári üzletember érdekeltségébe tartozó cég vásárolta meg, azóta a vállalkozót adócsalásért letöltendő börtönbüntetésre ítélték, a cég ellen csődeljárást kezdeményeztek.

A Făclia című kolozsvári lap február elején azt írta: a cég ellen csődeljárás indul, miután a Kolozsvári Ítélőtábla jogerős ítéletében megerősítette a Kolozs megyei Törvényszék tavaly márciusban hozott erre vonatkozó alapfokú ítéletét. A Napocamin Kft. csődje a tulajdonában lévő ingatlanok eladását is jelenti, így a New York Szálló is gazdát cserélhet, és a kolozsvári önkormányzat élhet elővásárlási jogával – írta a lap. A polgármesteri hivatal mellett a művelődési minisztériumnak és a Kolozs megyei önkormányzatnak is elővásárlási joga van, de eddig csak a városvezetés jelezte érdeklődését.

A New York Szálló a város egykori neves főépítésze, Pákei Lajos tervei alapján épült 1893-94-ben. A 8500 négyzetméteres hasznos területű, négyszintes épületben egykor 105 szobás szálló, majd az 1950-es években egyetemi kollégium működött. Az épület az 1960-as évektől 2005-ig immár Continental Szálló néven fogadta a vendégeket. 2004-ben a gyulafehérvári Ardeleana Kft. tulajdonába került, mely nem fektetett az épületbe, így fokozatosan leromlott az állapota. Jelenlegi tulajdonosa az elmúlt években tataroztatta a homlokzatot, Kolozsváron ugyanis többszörös ingatlanadót kell fizetni az elhanyagolt külsejű ingatlanokért.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!