Șoșoacă-pártja bejut az EP-be, az RMDSZ a parlamenti küszöb alatt maradhat

2024. január 30. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

A PSD a szavazatok 29,5%-át, a PNL 18,8%-át, az AUR 18,4%-át szerezné meg, ha vasárnap tartanák az európai parlamenti választásokat – derül ki az INSCOP által a News.ro megbízásából készített felmérésből. A százalékokat azoknak a válaszolóknak az alapján számolták, akik a listán szereplő pártok valamelyikét preferálták, függetlenül attól, hogy azt mondták, biztosan szavaznak-e vagy sem. Ha azokat a válaszokat vesszük figyelembe, akik esetében változnak, akik a választási részvételüket is biztosra jelezték, a PSD 27,1 százalékon áll, a koalíciós partnere, a PNL illetve 19,8 százalékkal, míg a harmadik a Románok Egyesüléséért Szövetség 17,9 százalékkal.

A negyedik az Egyesült Jobboldal Szövetség, amely a Mentsétek meg Romániát Szövetségből, a Népi Mozgalom Pártból és a Jobboldal Erejéből (USR-PMP-FD – 12,9, illetve 16,2 százalék) áll, míg az ötödik bejutó Diana Șoșoacă SOS Románia pártja 6,5, illetve 7,1 százalékkal. Az RMDSZ a biztos pártválasztók körében nem éri el a parlamenti küszöböt, vagyis az öt százalékot: 4,8 százalékra mérték. A választásokon biztosan résztvevő biztos pártválasztók körében viszont már 5,6-ra emelkedik. A többi párt nem jutna be az uniós törvényhozásba.

A megkérdezettek 50,9 százaléka mondta azt, hogy biztosan elmegy szavazni az EP-választáson. A felmérés január 16. és 24. között készült 1100 fős reprezentatív mintán, a hibahatár 3 százalékos.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!