Egy férfit a rendőröknek kellett földre tepernie a bukaresti repülőtéren, miután felvágta az ereit

Brüsszelből érkezett a Henri Coandă nemzetközi repülőtérre az a gép, amelynek egyik utasa a leszállást követően egy pengével felvágta az ereit. A férfit a rendőröknek kellett földre teperték, mielőtt másokat is megvágott volna, vagy súlyosabb sérüléseket is okozott volna magának. A férfi ezt követően is erőszakoskodott és szidalmazta a rendőröket és a légiutas-kísérőket, írja a Digi24.

A Digi24 szerint az emberek az egész repülés alatt rettegtek, mivel a férfi a brüsszeli felszállás után vitatkozni kezdett a légiutas-kísérőkkel, szidalmazta és fenyegette őket.

A TAROM utasait a gép hátsó ajtaján keresztül evakuálták.

A 46 éves férfit orvosi ellátásban részesítették, majd mentőautóval az Obregia kórházba szállították, ahol jelenleg is orvosi felügyelet alatt áll.

Sérüléseit egy borotvapengével okozta, amit a szájában, a nyelve alá rejtve vitt fel a gépre. A biztonsági ellenőrzés során a rendszer nem ismerte fel a fémtárgyat.

A Digi24 forrásai a TAROM-tól arról számoltak be, hogy a férfi szándékosan sebesítette meg magát, hogy a kórház sürgősségi osztályára szállítsák, ahonnan megpróbált elmenekülni.

A férfi mentálisan beteg volt. Az ügyben veszélyes tárgyak szállítása vagy használata miatt indult büntetőeljárás, a nyomozást a bufteai ügyészség koordinálja.

A TAROM fedélzetén a NATO második számú vezetője – Mircea Geoană, Raed Arafat, a katasztrófavédelem vezetője és Rovana Plumb volt miniszter tartózkodott.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!