Elzárták a Csanálos-Vállaj határátkelőt a tiltakozó román gazdák, az ukrán határon is korlátozták a forgalmat

2024. január 17. – 12:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eltorlaszolták a román-magyar határ Csanálos-Vállaj határátkelőjét szerdán a napok óta tiltakozó román gazdák, de több romániai helyszínen is voltak forgalomkorlátozó megmozdulások.

Radu Roca Szatmár megyei prefektus a helyszínen tárgyalt a tüntetőkkel. Miután ígéretet tett arra, hogy továbbítja követeléseiket a mezőgazdasági miniszternek, a gazdák elvitték munkagépeiket a helyszínről.

Szerda reggel a román-ukrán határon, a Suceava megyei Siret határátkelőnél mintegy 20 kilométeres volt a kamionsor, miután a tüntető gazdák eltorlaszolták az utat, tájékoztatta korábban az Agerprest Ovidiu Mugurel Laicu, a iaşi-i regionális út- és hídügyi igazgatóság igazgatója. Az gazdák hétfő óta három sávot elfoglalnak a Siret város és a határátkelő közötti négysávos útból.

Az ukrán határ irányába tartó kamionok 10-esével haladhattak tovább, közölte megyei csendőrfelügyelőség. Közleményük szerint szerda reggel 52 traktor, hat kamion, 15 személygépkocsi és mintegy 100 ember vett részt a tüntetésen.

A gazdák tiltakozó akciója miatt szerdán az Ilfov megyei Afumaţi községnél is korlátozták a forgalmat, számolt be a G4media.

Bár hétfőn megállapodás született Florin Barbu mezőgazdasági miniszter és a tüntető mezőgazdasági termelők képviselői között utóbbiak 13 követeléséről, és a gazdaszervezetek bejelentették, hogy befejezik a tüntetést, a közutakon tiltakozó mezőgazdasági termelők kedden újabb igényekkel álltak elő, írta az Agerpres. Többek között azt kérték, hogy az aszály okozta veszteségek állami kompenzálását a hektáronkénti 100 euróról 250 euróra emelje a kormány, és törölje el a gázolaj jövedéki adóját.

Az újabb követelésekről Florin Barbu a sajtónak kijelentette: a Bukarest bejáratánál, Afumaţinál tüntető mezőgazdasági termelőket nem gazdáknak, hanem „uszítóknak és tiltakozóknak” tartja. Azt üzente nekik: térjenek haza, mert a minisztérium minden szükséges forrást biztosított ahhoz, hogy 2024-ben Románia mezőgazdasága jól teljesítsen. Hozzátette, hogy a tüntetők követelései „aberrációk”.

Barbu elmondta, hogy tiszteletben fogja tartani a Bukarest bejáratainál tiltakozó gazdákkal tartott korábbi tárgyalásainak jegyzőkönyvébe foglaltakat, az újabb követeléseik teljesítésére azonban nem hajlandó. „A mezőgazdasági minisztérium többet nem tárgyal velük. A tárgyalásokat lezártuk” – szögezte le.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!