Maia Sandut tüntették ki elsőként Temesvár az európai értékekért díjjal

2024. január 13. – 14:53

Másolás

Vágólapra másolva

A Moldovai Köztársaság elnöke szombaton átvette a Temesvár az európai értékekért díjat, amelyet a város önkormányzata idén alapított azoknak a nemzetközileg elismert személyiségeknek a kitüntetésére, akik eltökéltséggel, bátorsággal és kreativitással támogatják vagy védik az európai értékeket az Európai Unión belül és kívül, írja az Agerpres.

A díjátadó ünnepségen Maia Sandu kijelentette: ezzel az elismeréssel az adományozók az abbéli bizalmukat fejezik ki, hogy a Moldovai Köztársaság és polgárai képesek a végsőkig vinni a szabadságért folytatott küzdelmüket. 'Amit itt Temesváron látunk, amit az európai városokban látunk, azt akarjuk a Moldovai Köztársaság számára is' – fogalmazott az államelnök.

Maia Sandu beszédében kifejtette, hogy az Európai Unió keleti irányú bővítése voltaképp egy történelmi igazságtétel. Ez pedig szerinte csak akkor lehet majd teljes, ha a Moldovai Köztársaság és Ukrajna is az EU tagja lehet.

Emlékeztetett arra, hogy országa az elmúlt években függetlenedett az orosz földgáztól, az exportját új piacokra irányította át. 'Utakat és hidakat építünk és javítunk, amelyek összekötnek bennünket az Európai Unióval. A Moldovai Köztársaság már nincs kiszolgáltatva a Kremlnek, hanem maga dönt a sorsáról, és határozottan halad az európai integráció útján' – mondta az államelnök.

Szavai szerint ezeket az eredményeket elismerték az EU tagállamai is tavaly decemberben, amikor úgy döntöttek, hogy megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal.

Maia Sandu köszönetet mondott Romániának a 'testvéri' támogatásért. Hozzátette, hogy 2024-ben világszerte sok választás lesz, és ezek mindenekelőtt az értékekről fognak szólni. 'Nagyon remélem, hogy a világ polgárai a józan észt, a bátorságot, az emberséget, a becsületességet, az igazságot és a szabadságot fogják választani. És a békét' – mondta a Moldovai Köztársaság elnöke.

Maia Sandu az első személyiség, aki megkapta a Temesvár az európai értékekért díjat.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!