Sajtóértesülés: a szavazók befolyásolásával gyanúsítja az AUR-t a Ialomița megyei ügyészség
Eljárást indított 2023 végén a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellen a szavazók befolyásolásának gyanújával a Ialomița megyei ügyészség, értesült a G4media.ro. Mindez úgy derült ki, hogy a rendőrség a parlamentnél érdeklődött a szélsőjobboldali párt vezetőinek, többek között George Simionnak és Claudiu Târziunak a mentelmi jogát illetően.
„Marcel Ciolacu ügyészei támadásba lendültek az AUR ellen: itt az első bűnügyi dosszié” – reagált a Facebook-oldalán George Simion, az AUR elnöke. „Éppen most mutatták meg, hogy meg akarnak semmisíteni, hogy be akarnak mártani minket, hogy büntetőügyeket akarnak rendezni nekünk. Mi nem félünk. Ha így akarnak minket likvidálni, akkor már elvesztették a játszmát... Minek korrumpálni a választókat, mi vagyunk kormányon?” – mondta a kiposztolt videóban Simion.
Az országos román sajtó szerint az ügyészség az AUR ingyenes orvosi karavánja miatt tett bűnügyi feljelentést vizsgál ki.
A párt kezdeményezésének célja, hogy ingyenes orvosi ellátást biztosít ilyen szempontból hátrányos helyzetű közösségekben, főként vidéken. A gyanú szerint cserébe szavazatokat remélnek a szolgáltatás haszonélvezőitől.
Arról, hogy hogyan kampányol az AUR magyar nyelven is a Román Posta szolgáltatásait igénybe véve, már a hivatalos kampányidőszak kezdete előtt, ebben a cikkünkben írtunk.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!