Magyar politikusok háttérembere érintett a székelyudvarhelyi bentlakás összeomlásában

2023. december 27. – 14:58

Másolás

Vágólapra másolva

Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és kabinetfőnöke, Veress László háttéremberéhez, Stefán Károly projektmenedzserhez és Laczkó György iskolaigazgatóhoz futnak az udvarhelyi tragédia szálai – derítette ki az UH.ro portál azután, hogy december 18-án összeomlott a Tamási Áron Gimnázium kollégiuma, maga alá temetve négy diákot, egyiknek a halálát, egy másodiknak pedig súlyos sérülését okozva.

A lap szerint – és ezt a gimnázium honlapja is bizonyítja – az épületnél zajló felújítási munkálatok projektmenedzsere Stefan Károly Róbert okleveles építőmérnök volt, akit szoros kapcsolatok fűznek Kövér László kabinetfőnökéhez, Veress Lászlóhoz.

Stefan Károly Róbert neve néhány évvel ezelőtt bukkant fel a sajtóban, amikor Kövér László kabinetfőnöke, Veress László keveredett egy ingatlanbotrányba, aminek egyik szála szintén Udvarhelyre vezetett. A magyar sajtó akkor azt derítette ki, hogy Veress ingatlanokat vásárolt külhoni magyaroknak szánt pénzekből, majd azokat ő vagy Kövér László használta. Egy 240 millió forintos budapesti II. kerületi luxuslakást, és egy úszómedencés hatalmas házat, az Udvarhely melletti Tibódban.

A két házat, más telkek, luxusautók meg minden egyéb mellett, az akkori bizonyítékok alapján a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány számlájára érkező pénzekből vásárolták. A történetbe belekeveredett a parajdi Ábel Egyesület is, amelynek 35 millió forintot utalt a magyarországi alapítvány. Stefán Károly Róbert neve úgy merült fel a botrányban, mint az említett magyarországi alapítványnak az alapítója, és a székelyföldi Ábel egyesületnek az alapítója és elnöke.

Az UH.ro úgy értesült, hogy az építkezéssel kapcsolatos döntéseket Stefán Károly projektmenedzser és Laczkó György igazgató hozták, ők ketten irányították a munkálatokat. A lapnak nyilatkozó források arra is rámutattak, az érsekségnek és a helyi főesperesnek szinte semmi beleszólása nem volt, őket kihagyták a döntésekből.

„Egyik forrásom állítja, Stefánból úgy lett projektmenedzser, hogy a finanszírozó, a magyar kormány azt mondta az érsekségnek: »adjuk a pénzt a felújításhoz, de a mi emberünk, Stefán Karcsi lesz a projektmenedzser«. Tehát az érsekség nem magától választotta a projektmenedzsert” – olvasható Egyed Ufó Zoltán cikkében, aki az információk alapján megállapítja,

ők utasíthatták az építési vállalkozót az épület alapja mellé ásott mély sánc kiásására is.

Sikerült kapcsolatba lépni a projektmenedzserrel, aki nem adott érdemi válaszokat a neki elküldött kérdésekre, de azt nem tagadta, hogy ő adott utasítást a sánc kiásására. Arra a kérdésre, hogy mennyiben érzi felelősnek magát a tragédia kapcsán, azt írta: elsősorban a tragédiában érintett szülőknek tartozik válasszal.

A gimnázium eközben egy ügyvédet fogadott meg szóvivőnek, és hiába küldött az UH.ro újságírója nekik is kérdéseket, azokra az ígéretükkel ellentétben nem válaszoltak. Annak ellenére, hogy egy hete az igazgató elnézést kért a sajtótól, hogy nem válaszoltak a megkeresésekre, és változást ígért. Igaz, arra a sajtótájékoztatóra is csak a helyi lapokat hívta meg, azzal a címszóval, hogy a központi sajtó csúsztat és manipulálja az információkat.

Néhány napja egyébként a Magyar Hang cikkezett arról, hogy magyar adóforintokból zajlott Székelyudvarhelyen az az építkezés, amely nagy eséllyel közrejátszott a tragédiában. A lap kérdéseket és közadatigénylést is küldött az anyaországi finanszírozó, a Bethlen Gábor Alapnak, amire még nem kapott választ.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!