Közvetlen járat indul Bukarestből New Yorkba, 20 év után először

226

2024. június 7-től indít járatot a bukaresti Henri Coandă repülőtérről a New York-i John F. Kennedy repülőtérre a HiSky légitársaság, a jegyek már vásárolhatók, írta a News.ro.

Egy út ára 349 és 1899 euró között mozog, a repülés időtartama kevesebb mint 10 óra és heti négy alkalommal indítják majd a járatot, közölte a moldvai légitársaság. Az indulás időpontja romániai idő szerint reggel 8 óra lesz Bukarestből és a gép helyi idő szerint 11 óra 25 perckor landol New Yorkban. Visszafele 13:25-kor száll majd fel a repülő New Yorkban és hajnali 6:15-kor ér Bukarestbe.

A tengerentúli utat egy 253 személyes Airbus A330-200 repülőgéppel tehetik majd meg az utasok, amelyből csak egyetlen példányt írattak forgalomba eddig Romániában. Ez pár napja érkezett meg az országba.

A cég közleménye szerint 20 év után indul ismét közvetlen járat a román fővárosból az Amerikai Egyesült Államokba, a TAROM állami légitársaság ugyanis 2003-ban szüntette meg a transzatlanti járatát.

A HiSky legtöbb járatát a bukaresti Henri Coandă repülőtérről indítja, de Iaşi-ból, Nagybányáról, Kolozsvárról és Temesvárról is vannak rendszeres útjai, továbbá turisztikai ügynökségekkel közreműködésben charter-járatokat is indít. Ez a légitársaság volt az egyetlen, amely ajánlatot adott a Bihar megyei tanács felhívására, hogy a nagyváradi repülőtérről is indítson járatokat, amiért 5 évre 750 ezer eurót kért.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!