Előzetes letartóztatásban marad Cătălin Cherecheş anyósa és apósa

2023. december 7. – 15:48

Másolás

Vágólapra másolva

Vizsgálati fogságban marad Cătălin Cherecheş volt nagybányai polgármester anyósa és apósa, akiket megvesztegetéssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA), tudósít az Agerpres.

A házaspárt november elején vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba, miután az anyós megpróbált átadni Kolozsváron egy pénzösszeget a veje, Cătălin Cherecheş volt nagybányai polgármester akkor még zajló korrupciós perében ítélkező bírói testület egyik tagja rokonának.

Az előzetes letartóztatásuk újabb 30 nappal történő meghosszabbítását a DNA kérte, a Maros megyei törvényszék december 4-én jóváhagyta azt, a házaspár ügyvédei azonban megfellebbezték a döntést. Fellebbezésüket a marosvásárhelyi táblabíróság csütörtökön jogerősen elutasította.

A DNA korábbi közleménye szerint G.C.-t megvesztegetéssel, G.D.P-t pedig megvesztegetésben való bűnrészességgel gyanúsítják. A vádhatóság szerint a nő kapcsolatba lépett a veje időközben lezárult perében ítélkező egyik bíró rokonával (aki tanú ebben az ügyben), és felajánlotta, hogy 50.000 és 100.000 euró közötti összegért megvásárol tőle Maros megyében egy üzletet.

Az ügyészek szerint ez az „ajánlat” csak abban az esetben volt érvényes, ha a bíró enyhe ítéletet szab ki a házaspár korrupcióval vádolt hozzátartozójára. Később a gyanúsított nő a tanún keresztül 50.000 euró előleget ígért a bírónak, és jelezte, hogy a fennmaradó – meg nem nevezett – összeget akkor fizeti ki, ha a hozzátartozóját felmentik a vádak alól.

A DNA közleménye szerint a gyanúsított nőt tetten érték egy kolozsvári vendéglőben, amint átadta a beígért 50.000 eurót a bíró rokonának. A férjét azért vették őrizetbe, mert ő vitte el a feleségét autóval Nagybányára, majd Kolozsvárra.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!