Élénk vita után leszavazta a képviselőház a családügyi minisztérium felszámolását

2023. december 5. – 14:47

Másolás

Vágólapra másolva

Döntő házként a saládügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium felszámolása ellen szavazott kedden a képviselőház, írta az Agerpres. A minisztérium felszámolását csak a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatta, a tárcát létrehozó szociáldemokraták pedig a minisztérium további működtetése mellett érveltek.

193 képviselő, köztük az RMDSZ és a nemzeti liberálisok képviselői is, a minisztérium felszámolásának elutasítására szavazott, 81-en a felszámolásra, ketten pedig tartózkodtak.

Cristina Prună, az USR parlamenti képviselője a szavazást megelőző vitán kijelentette, hogy a szóban forgó minisztérium „évente 700 millió lejt emészt fel”, miközben a romániai családok méltatlan körülmények között élnek. Prună felrótta a hatalmon lévő pártoknak, hogy a közpénzeket felemésztő állami intézményeket hozott létre, miközben az egész Európai Unióban „nálunk rótták ki a legnagyobb adóterhet a munkára, a kicsi fizetésekre, a minimálbérre”. „Ezt teszi a jelenlegi kormány, elűzi Romániából a családokat!” – mondta Cristina Prună.

Az AUR képviselője, George Simion kifejtette, hogy a demográfiai számok, a gyerekvállalási kedv növeléséhez nincs feltétlen szükség külön minisztériumra, ezt célzott szakpolitikákkal is el lehetne érni. Simion soknak tartotta a meglévő 18 minisztériumot, és emlékeztette a plénumot, hogy az AUR 12 tárcából álló kormányt javasolt.

Alfred Simonis, a képviselőház szociáldemokrata párti ügyvivő házelnöke arról beszélt a pulpitusról, hogy a család a román állam egyik alappillére – a hadsereg és az egyház mellett. Simonis bírálta az AUR-t, mivel az a nyilatkozatok szintjén a hagyományos családot támogatja, a családügyi minisztériumot viszont meg akarja szüntetni.

Ilie Coleşa, az AUR képviselője azzal replikázott, hogy a családügyi minisztérium „csak egy telefonszám”, és még akkor sem lépett közbe, amikor romániai gyerekeket hazai vagy külföldi intézmények visszaélésszerűen elszakítottak a családjuktól. „Ennek a minisztériumnak nincs keresnivalója Románia kormányában” – mondta Coleşa.

A családügyi minisztérium létrehozását 2021 novemberében a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolta, élére pedig a PSD bukaresti elnöke, Gabriela Firea került. 2023-ban, a kormányrotáció alkalmával összevonták a családügyi tárcát a sport- és ifjúsági minisztériummal, amelyet addig a koalícióból távozó RMDSZ tagja, Novák Eduárd vezetett. 2023 júliusában Gabriela Firea lemondott a minisztérium éléről, miután felmerült az érintettsége az idősotthon-botrányban. A PSD javaslatára Natalia Intotero vette át a tárca vezetését.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!