Azt szeretnék, ha valaki fogadná őket a kormányülés után – tüntetnek a szakszervezetek Bukarestben

2023. november 16. – 12:31

Azt szeretnék, ha valaki fogadná őket a kormányülés után – tüntetnek a szakszervezetek Bukarestben
A Meridian szakszervezeti tömb tagjai tüntetnek a kormány épülete előtt 2023. november 16-án – Fotó: Malina Norocea / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány épülete előtt csütörtökön tüntető Meridian Országos Szakszervezeti Szövetség abban reménykedik, hogy találkozóra hívja képviselőit Marcel Ciolacu miniszterelnök és Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter – írja az Agerpres Dumitru Fornea szakszervezeti főtitkár nyilatkozata alapján. A Meridian csütörtökön a nyugdíjtörvény tervezete és a deficitcsökkentő intézkedéseket tartalmazó 2023/296-os törvény ellen tüntet.

Dumitru Fornea az Agerpresnek elmondta, bíznak abban, hogy a csütörtöki kormányülés után „valaki” fogadja majd őket a kormány részéről. Kifejtette, a csütörtöki tüntetés célja felhívni a figyelmet az emberek elégedetlenségére „a jogalkotás módjával, a jogállam leépülésével, a parlamenti viták elsilányulásával, illetve az átláthatóság hiányával szemben olyan rendszerszintű törvények kidolgozásakor, mint amilyen a nyugdíjtörvény”. A tiltakozók azt is sérelmezik, hogy a döntéshozók nem konzultáltak a szakszervezettel a bértörvény kidolgozásakor és a kollektív munkaszerződések ügyében sem.

A Meridian képviselői korábban a Facebookon azt közölték, hogy a tiltakozó akcióra a szövetséget alkotó összes szakszervezettől várnak képviselőket: erdészeket, vasutasokat, rendőröket, katonákat, a védelmi minisztériumi tisztviselőket, bányászokat, köztisztviselőket, mezőgazdasági termelőket, egészségügyi és repülőtéri dolgozókat, a tanügyi kisegítő személyzet képviselőit stb.

Elégedetlenségük egyik fő oka a kormány által november 9-én jóváhagyott, majd a szenátusban november 14-én elfogadott nyugdíjtörvény tervezete, amely „meglepő módon törli az erdészeknek, vasutasoknak és más ágazatok munkavállalóinak a szakmai jogállásukban rögzített nyugdíjazási jogait”. A szakszervezet úgy véli, hogy a különleges munkakörülmények között dolgozó alkalmazottak eddigi nyugdíjazási feltételein nem szabad módosítani. Álláspontjuk szerint a „kapkodva” kidolgozott tervezet nem számolja fel a nyugdíjrendszer egyenlőtlenségeit.

„A munkavállalók és nyugdíjasok élet- és munkakörülményeit javítani hivatott törvények megszegése, a magas árak, az infláció, a jogalkotás kiszámíthatatlansága és az elmúlt időszakban hozott ellentmondásos döntések megingatják a román állampolgárok jogállamiságba vetett bizalmát, és megfosztják őket a társadalmi fejlődésbe, az igazságba és a társadalmi igazságosság helyreállításába vetett reményüktől” – állították az érdekvédelmi szervezet képviselői.

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!