A PNL nem köt választási szövetséget a PSD-vel

2023. november 3. – 16:16

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) pénteken egyhangú szavazással úgy döntött, hogy a jövő évi választásokon nem kötnek szövetséget a Szociáldemokrata Párttal (PSD) – mondták liberális források a G4Mediának. A lap úgy tudja, hogy a PNL mind a négy jövő évi választáson külön akar indulni a PSD-től. A hírt később Nicolae Ciucă is megerősítette a tanácskozás utáni sajtóértekezleten.

A PNL országos politikai bürója azért ült össze pénteken Sinaián, hogy az alakulat 2024-es választásokkal kapcsolatos stratégiájáról döntsenek. Az Agerpres forrásai szerint három forgatókönyvet elemeznek. Az első az önálló jelöltek állítása, a második a választási szövetség a Szociáldemokrata Párttal (PSD), a harmadik a részvétel egy széleskörű jobboldali koalícióban.

Korábban azt állították, hogy a párt vezető testülete döntésekor figyelembe veszi a korábban megrendelt helyi, megyei és országos szintű szociológiai felmérések eredményeit, de konzultálnak a megyei szervezetek vezetőivel, a PNL volt elnökeivel, a liberális megyei tanácselnökökkel és a megyeszékhelyek liberális polgármestereivel is.

Korábban már az is kiszivárgott, hogy Nicolae Ciucă, a PNL elnöke pénteken egyértelművé tette a pártársainak, hogy indulna az államfőválasztáson. Az újságíróknak a politikus viszont már kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy ő lesz-e a PNL államfőjelöltje; azt mondta, hogy pártelnökként „minden ezzel járó felelősséget vállalva” fogja vezetni a PNL-t 2024-ben, amikor európai parlamenti, önkormányzati, parlamenti és elnökválasztást is rendeznek Romániában.

Szeptemberben röppentek fel olyan hírek, hogy a PSD és a PNL csúcsvezetése arról egyeztetett, hogy közösen indulna a két alakulat a 2024-es választásokon. Az együttműködést akkor egyrészt az AUR egyre erősödő népszerűségével indokolták, mert a számításaik szerint így meg tudták volna akadályozni szélsőjobbos alakulat veszélyes felemelkedését. Másrészt úgy kalkuláltak, hogy így az USR-től is visszaszerezhetnek néhány jelentősebb önkormányzatot. Úgy számoltak, hogy az együttműködésükkel mind a négy választást megnyerhetik.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!